A nagykátai zsaruk őrizetbe vették a 85 rendbeli csalással gyanúsítható 43 éves budapesti férfit.

Sokakat megkárosított

Az ország számos pontján tettek feljelentést a megkárosítottak a rendőrségen 2020. és 2021. között, szinte kivétel nélkül hasonló tartalommal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kamu eladások

Egy férfi kihasználva az sértettek jóhiszeműségét egy fiktív weboldalon, szerszámgépeket, bútorokat kínált eladásra, majd a megrendeléseket követően kérte áldozatait, hogy a vételárat egy megadott számlászámra utalják el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sosem érkeztek meg a rendelések

Szinte mindegyikük eleget tett a kérésnek. Pénzüknek annyi, termék nem érkezett, a férfi elérhetetlenné vált, összesen több mint ötmillió forint kárt okozott.  

Megtalálták a tettest

A helyi zsaruk széleskörű nyomozásának köszönhetően kiderítették a budapesti 43 éves M. Péter gyanúsítható a bűncselekmények elkövetésével.

Videón az elfogás:

Az egész országban keresték

A férfit az egész országban nagy erőkkel keresték, elfogatóparancs alapján 2022.  január 20-án Budapesten fogták el, előállították, majd őrizetbe vették. Kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményeket beismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt.

Ez is érdekelhet:

Ez várhat most rá

A Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfi ellen 49 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, valamint 36 rendbeli csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, kezdeményezték a letartóztatását. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu videorészlet