Tovább tart az adománygyűjtés az elmúlt év végén elhunyt Móricz-Sabján Simon fotográfus családja számára. A budakeszi családapát tragikus baleset érte. Felesége és négy gyermeke gyászolja, akiknek minden segítség jól jön.

Meghalt az ismert fotós

Amint arról korábban beszámoltunk, december 28-án elhunyt Móricz-Sabján Simon fotóriporter, dokumentarista fotográfus. A budakeszin élő sajtófotós egy sajnálatos otthoni balesetben fejsérülést szenvedett, Simon halála után 4 gyermek maradt félárván. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Segítség a családnak

A család barátai, Simon kollégái, és a budakeszi közösség elkötelezetten támogatja a négy gyermeküket mostantól egyedül nevelő édesanyát. „Ahhoz, hogy az édesanya el tudja tartani a gyerekeket és fenntartsa az otthonukat, hosszú távon is szüksége lesz kiegészítő anyagi forrásokra” – olvashattuk korábban a HÁLÓ a Budakeszi Gyermekekért Facebook oldalán.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megmozdult az ország

A család nemcsak a férjet és az édesapát vesztette el, hanem a családfenntartót is. Egzisztenciálisan is nehéz élethelyzetbe kerültek, ezért a családhoz közel állók már a tragédia bekövetkezésekor elkezdték szervezni a család anyagi támogatását. A következő napokban országszerte több eseményt is szerveznek Móricz-Sabján Simon emlékére. Ezeknek a rendezvényeknek nem csupán a tiszteletadás a céljuk, hanem ennél sokkal konkrétabb: Simon családjának a támogatása – írta a Világgazdaság.

Kiállítással emlékeznek Budapesten

Ezen a héten csütörtökön, február 23-án 17 órai kezdettel tartanak emlékestet a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban. A jövő héten hétfőn, február 27-én 18 óra kezdettel Budapesten emlékeznek kiállítással a néhai kiváló fotográfusra. A helyszín az Einspach Fine Art & Photography (1054 Budapest, Hold utca 12.) lesz.

Megvásárolható alkotások

Számos művész ajánlotta fel egy-egy művét, amelyek megvásárolhatók. A befolyó összeg Móricz-Sabján Simon családját illeti meg. A kiállítást Trokán Nóra színművész nyitja meg, a helyszín Czapolai Barbarának és Einspach Gábornak köszönhető.  A kiállítás március 4-ig, hétfőtől szombatig 12 és 19 óra között tekinthető meg.

Már 12 évesen fotózott

Móricz-Sabján Simon 1980-ban született Kiskunhalason. Már 12 évesen elkezdett fotózni, újságírótáborba járt, fotózás szakra, arról álmodozva, hogy fotóriporter lesz. Amikor eljött az ideje, hogy dolgozzon, felütötte az Arany Oldalakat, és végighívott szinte minden szerkesztőséget, hogy munkát kapjon. Személyesen ment be a szerkesztőségekbe, több órát is képes volt várni, hogy megmutathassa a portfólióját.

„Sikerült neki, ahogy szinte minden”

„Így került a Blikkhez, majd később egy kis kerülővel a Népszabadsághoz. Ahogy saját maga mondta a Szabad Földnek adott interjújában, ez olyan volt, mintha a Real Madridhoz jelentkezett volna. Sikerült neki, ahogy szinte minden” – írta Móricz-Sabján Simon halála után egyik kollégája.

Hazai és nemzetközi elismerések

Hosszabb távon, akár évekig is foglalkozott egy-egy témával. Munkáival számos külföldi és magyarországi elismerés mellett 43 alkalommal nyert díjat a Magyar Sajtófotó Pályázaton, közöttük háromszor a MÚOSZ Nagydíját, hat alkalommal a Munkácsi Márton-díjat a legjobb kollekcióért, három alkalommal a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját és háromszor a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat.

Önálló kiállítások

Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek fotográfiái, köztük három önálló kiállításon a Magyar Fotográfusok Házában, csoportos tárlatokon a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Várkert Bazárban, illetve többek között Arlesban, Barcelonában, Csengtuban, Denverben, Milánóban, Tbilisziben és Varsóban

2022-ben elérte a csúcsot

A díjai számát szinte fel sem lehet sorolni. Volt az év sajtófotósa, nyert egy sor külföldi és hazai díjat, de a csúcsot talán 2022-ben érte el, amikor a Capa-nagydíjat vehette át az Alföldet ábrázoló sorozatáért. A Covid alatt, amikor sehová nem lehetett menni, elintézte, hogy fotósorozatot készíthessen az intenzíven fekvő betegekről. Ekkor a családjától is elköltözött, nehogy megbetegítse őket. Felesége és négy gyermeke a legfontosabb volt számára. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Móricz-Sabján Simon – Forrás: Facebook/Móricz-Sabján Simon