Rosszul sült el a Forma-1-es Magyar Nagydíj díjátadó ünnepsége. A futam második helyezettje, a brit Lando Norris véletlenül összetörte Max Verstappen győzelmi trófeáját. A herendi porcelán körülbelül 15 millió forintot ér és harminc ember féléves munkáját sikerült pillanatok alatt tönkre tenni. Cikkünkben mutatjuk, mi történt a Hungaroringen!

Rekordot ért a győzelem

A második helyről rajtolt holland Max Verstappen nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat, ráadásul csapata, a Red Bull Racing sorozatban a tizenkettedik diadalát aratta, s ezzel megdöntötte a McLaren 1988-as, tizenegy győzelmet számláló rekordját. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eltörte a porcelánt

Mégsem lehetett önfeledt a címvédő boldogsága, ugyanis a dobogón a második helyezett brit Lando Norris úgy bontotta ki a pezsgőjét, hogy közben megütötte azt a herendi porcelánt, amelyet a holland kapott az első helyéért és letörte a talpát. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megbillent és a földre zuhant

A McLaren versenyzőjének már a Forma-1 előtt szokása volt, hogy az üveg földhöz ütésével indít pezsgőszökőkutat. Az esetről készült felvétel már meg is jelent a közösségi oldalakon, melyen jól látszik, hogy miután az 1. helyezett dobogójához csapta az üveget, a porcelán megbillent, majd a földre zuhant.

Alábbhagyott a jókedv

A felvételek alapján úgy tűnt, a több millió forintos exkluzív díj sérülését látva a világbajnoki címvédő jókedve is valamelyest alábbhagyott – fogalmazott a sportal.hu.

Elnézést kértek

A McLaren csapata később hivatalos Twitter-oldalán elnézést kért az összetört Herendiért a Red Bulltól és Max Verstappentől.

15 milliót ért

A Magyar Nagydíj trófeáit a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készítette. Az összetört díj értéke nagyjából 40 000 euró, vagyis mintegy 15 millió forint.

Harminc ember féléves munkája  

Dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra igazgatója a versenyhétvége előtt a Hungaroring weboldalán elmondta, hogy a Magyar Nagydíj egyedi trófeáinak előállítása rendkívül hosszadalmas folyamat: „a három trófea és a konstruktőri tál elkészülése a massza megformázásától az utolsó égetésig hat hónap alatt készült el, és harminc ember keze munkáját hordozza.”

Helikopterrel a Hungaroringre

A Budapestkörnyéke.hu írt arról, hogy szombat után vasárnap is óriási volt a dugó az M3-as autópályán, araszoltak az autók a 38. Magyar Nagydíj helyszínére. Nem mindenkinek volt ennyire időigényes az eljutás a pályára, ugyanis több cég kínált helikopteres utazást a fővárosból a Hungaroringre. Aki igénybe akarta venni a szolgáltatást, annak jó mélyen bele kellett nyúlnia a pénztárcájába.

Borsos áron húsz perc alatt

Az angyalföldi rakpartról egy személynek az egyik vállalkozásnál 264 euróba (100 ezer Ft) kerül az odaút, a másiknál 290 euróba (110 ezer Ft). Az oda-vissza útért 190 ezer és 260 ezer forintnyi eurót kértek. Akik ezt választották, nagyjából 20 perc alatt kijutottak a helyszínre, hogy kellemesen rövid út után szurkolhassanak a száguldó cirkusz sztárjainak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a porcelántörés pillanatai. Fotó: Facebook