Sosem érzi magát magányosnak Failoni Donatella. Oszter Sándor özvegye persze sokat gondol az elhunyt férjére, olyankor igyekszik a szép emlékeit felidézni. Az egyik visszatérő álma, hogy hitvese belép az ajtón.

Elfoglalja magát

Karácsony közeledtével egyre fontosabbá válik, hogy odafigyeljünk az elmagányosodott embertársainkra. Failoni Donatella, Oszter Sándor özvegye tavaly október óta kénytelen nélkülözni a szeretett férje ölelését – írja a Bors. Hatalmas az űr azóta az életében, de elfoglalja magát, és képes örülni mindannak, ami megadatik neki. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Magányos

„Kétféle magány létezik. Van, amikor az ember maga választja, de bármikor ki tudja nyitni az ajtót a szerette, akit vár. A másik változatban az illető már sosem jelentkezik, akit látni szeretnénk” – fogalmazott Donatella.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Van társasága

„Borzalmas elhagyatottságot jelent, hogy Sándor már sosem lép be a közös házunkba, de rengeteg barátom van, aki megteszi. Ők nem hagyják, hogy egyedül érezzem magamat. Van társaságom, ha szólni szeretnék valakihez” – mondta a zongoraművész, aki hívő katolikusként tudja, hogy bizonyos formában bárki kapcsolatban maradhat az elhunyt családtagjaival. Kérheti többek között, hogy Istennél közbenjárjanak az érdekükben, ezáltal fentről vigyázzanak rájuk.

Azt álmodja, megöleli

Sokszor álmodok Sándorral. Akkor odajön hozzám és megölel. Itt van velem a lányom, a párja és az unokám, tehát a családom sem hagy magamra – szögezte le Failoni Donatella.

Emlékei vele lesznek

Oszter Sándor özvegye továbbra is abban a diósjenői házban él, amelyben a férjével lakott együtt. „Rájöttem, hogy nem költözhetek ki a világból! Teljesen mindegy, hova megyek, az emlékeim elkísérnek, a szeretteim pedig bennem élnek” – mondta.

Vallásos

„Tudom, hogy karácsonykor sokan érzik magukat egyedül, de ez a veszély engem nem fenyeget. Az ünnepeket velem tölti a család, és elmegyek a szentmisére is. Diósjenőn egyébként éjfél helyett este 8-kor tartják. Lenyűgöz az egyházi énekek és a Betlehem szépsége” – zárta gondolatait az özvegy.

Nehéz időszakon van túl

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, a napokban felröppent a hír, hogy egy Kossuth-díjas színművész özvegye önkezével fordult maga ellen. Vannak, akik úgy gondolják, hogy Oszter Sándor özvegyéről, az olasz–magyar származású zongoraművészről volt szó. Failoni Donatella nehéz időszakon van túl.

Élvezi az életet

A Bors megkeresésére Failoni Donatella jókedvűen vette fel a telefont. Férje, Oszter Sándor tavaly októberben halt meg, nehéz volt számára az eltelt időszak. Elmondta, bizonyos pillanatokban úgy érezte, hogy a poklot is megjárta.

Megijedtek az ismerősei

Tisztában van azzal, hogy amiket a közösségi oldalán posztolt néhány héttel ezelőtt, az megrémítette több ismerősét is. Azt ígérte, a jövőben nem fog hasonlót tenni. Hozzátette, ha valaki nyilvánosan közzétesz szomorú gondolatokat, attól még nem kell rögtön arra gondolni, hogy önkezével kioltja az életét.

Jól érzi magát

“Mindenkinek köszönöm, aki aggódott értem, de jól vagyok“ – mondta Failoni Donatella. “Egyáltalán nem áll szándékomban eltávozni ebből a világból, nagyon is élni szeretnék” – szögezte le Oszter Sándor özvegye. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Failoni Donatella – Forrás: Facebook