Ismét bíróság elé állt Sz. Péter, akit az apja, a színész Szilágyi István meggyilkolásával vádolnak. A vádhatóság szerint a férfi még 2020 májusában végzett az apjával, az otthunukban, brutális módon, különös kegyetlenséggel, egy kalapáccsal verte agyon az ország Lópici Gáspárját.

Mindent tagad

A mai tárgyalás kapcsán a Blikk azt írja, hogy Péter higgadtan hallgatta végig a részleteket, melynek során felidézték az apja halálának pillanatait, a portál szerint pedig egyetlen pillanatra sem tűnt úgy, mintha megviselnék a hallottak. A nyomozók és a tanúk egybehanzó állítása szerint egyértelműen Péter végzett a színésszel, ő tagadja, hogy megölte volna az apját, szerinte más volt a gyilkos. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt mondják a tanúk

A legutóbbi tárgyalás során két tanút hallgatott meg a bíróság,mindketten elmondták, hogy a színész özvegye, a tavaly elhunyt Jolika néni többször is elmondta, hogy a fia Péter, egy kalapáccsal verte agyon Szilágyi István.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

Péter állításai

Péter azt mondja, nem érti az édesanyja, miért mondta ezt, ugyanis szerinte egy idegen ember volt a házukban, aki aztán megölte az apját. ” Amikor apám rám támadt és birkóztunk, nem tudtam megszabadulni tőle. Tényleg felvettem egy tárgyat, ami a kezem ügyébe került, de a kalapács kiesett a kezemből, már nem volt nálam. Ezt láthatta az anyám, de más nem történt ” – mondta a férfi a bíróságon.

Azt mondja Jolika néni hazudott

A lap azt is írja, hogy Péter már nem először állít mást, mint amit az édesanyja a nyomozás során a vallomásában elmondott. Péter azt mondja: az anyja nem mondott igazat, hiszen ő nem támadt rá az apjára, sosem bántotta szüleit.

Verés nyomai

Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, aki a házaspárt segítette az utolsó hónapokban azonban máshogy emlékszik: ” Egyszer láttam a művész úron és a feleségén is, az arcukon sérülések voltak, azt mondták, hogy elestek. Szóvá is tettem, meglepő, hogy mind a ketten egyszerre esnek el. A vádlott és a művész úr is szóvá tette, hogy ezt miért nem lehet elhinni? Látszott a sérüléseken, hogy ezek nem eséstől keletkeztek, a szem alatt friss kék-zöld foltok voltak”

A tragédia után

A férfi továbbá hozzátette, hogy Jolika néni később, a tragédiát követően azt mondta neki, hogy Péter kalapáccsal verte agyon az apját, valamint azt is bevallotta, hogy a korábi sérülések, melyeket látott rajtuk, nem egy esés következményei voltak, hanem Péter verte meg őket. Jolika néni arról is beszélt, hogy féltek Pétertől.

Két DNS

A tárgyaláson kihallgatták dr. Bárány Gusztáv genetikai szakértőt is, aki a gyilkos fegyvert vizsgálta ki. Megállapította, hogy azon két DNS-t lehetett beazonosítani, az egyik a színészé, a másik pedig a fiáé, írja a Blikk.

Élete végéig börtönben maradhat

A tárgyalás március 16-án folytatódik, az ügyben hamarosan döntés is születhet, amennyiben Péter elítélik, úgy akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is számíthat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szilágyi István – Forrás: YouTube