Azt követően, hogy idén februárban meghalt Szilágyi István özvegye is, gyakorlatilag egyértelművé vált, hogy az utánuk maradt romos ingatlant az unokájuk örökli majd. A ház – ami a 17. kerületben található – azonban lassan az enyészetté válik, ugyanis senki nem tart rá igényt.

Szilágyi István meggyilkolása

Mint ismert Szilágyi Istvánt ebben a házba gyilkolta meg a saját fia, 2020. május 3-án. A tragédia során Péter egy kalapáccsal verte agyon a színészlegendát. A gyilkosságig azt csak kevesen tudták, hogy a művészházaspár Szilágyi István, és az azóta elhunyt Jolika néni, milyen szörnyű körülmények között éltek. Ám akkor a világ számára is kiderült, hogy az idősődő házaspár egy düledező, romos házban élte a mindennapokat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hatalmas adósság

Sőt, a bajokat csak tovább tetézte, hogy az ingatlanra terhelt adósság összege 30 millió forintra duzzadt, ráadásul ez csak napról napra gyarapodott a közműtartozások miatt. A tetemes adósságról pedig Jolika néni mit sem tudott. Az özvegyen maradt asszonynak férje halálta után sokan próbáltak meg segíteni, erőfeszítéseket tettek arra, hogy a lakhatatlanná nyilvánított házat el tudja hagyni, azonban ő maradni akart, továbbá az eladás lehetőségét is elutasította.

Péternek szánta

A szobrászművészként ismert Jolika néni egyre csak azt hangoztatta, hogy az ingatlanra majd a fiának lesz szüksége, amennyiben kiszabadul a börtönből. Jolika néni nem akart tudomást venni arról, hogy Péter a tettéért valószínűleg életfogytiglani szabadságvesztést kap majd.

Jolika néni halála

Az özvegy asszony ezt követően 2020 év végén került kórházba, azt követően, hogy előrehaladott tüdőrákot diagnosztizáltak nála, a színészlegend, Lópici Gáspár felesége végül 2021. február 6-án aludt el örökre, erről akkor itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk. Szilágyi István tradiájáról íródott cikkeinket itt tudod elolvasni.

Kapcsolódó:

Péter nem örökölhet

Jolika néni abban a hitben hunyta el örökre a szemét, hogy a nevén lévő házat a fia örökli majd, azonban tévedett, ugyanis a Abban a hitben adta vissza lelkét a teremtőjének, hogy a nevén lévő házat a fia örökli majd. Ebben azonban tévedett, hiszen a hatályos törvények értelmében kizárják az örökségből azt, aki az örökhagyó ellen életellenes cselekményt követ el. A törvény ugyanakkor arra is kitér, hogy a házastárs erőszakos halálát követően a sértetti jogkör is öröklődik az özvegyre, vagyis ez esetben Humenyánszky Jolánra. Ezzel pedig Péter el is esett attól, hogy a nevére kerüljön az eladósított ingatlan. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nincs új tulajdonos

Az öröklési során Péter kamasz fia, Nándi következik, ám a rákoskeresztúri ingatlan tulajdoni lapján 10 hónappal Joli néni halála után sem szerepel bejegyzés arról, hogy a háznak és a teleknek új birtokosa lenne, írja a Ripost.

Kiemelt kép: Szilágyi István – Forrás: YouTube