Csütörtök délelőtt riasztották a tűzoltókat ahhoz a kőbányai panelházhoz, amelynek a kilencedik emeletén kigyulladt egy lakás, a sérültet daruval emelték le, de nem élte túl a tüzet. 4 évvel ezelőtt már volt tűz ebben az épületben. A mentésről készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

A nagyszobában keletkeztek a lángok

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője telefonon azt mondta, a 10. kerületi Kővágó utca egyik társasházában gyulladt ki az egyik lakás nagyszobája. A tüzet megfékezték, és – még a tűzoltók kiérkezése előtt – egy nőt hoztak ki a lakásból. Mivel a nő nem volt szállítható állapotban, ezért egy speciális tűzoltószerrel hozták le a magasból. A lángok nem terjedtek át másik lakásra – tette hozzá.

Ezzel az óriási daruval próbálták megmenteni az asszonyt

Forrás: Facebook/Kőbánya csoport

Életveszélyes állapotban van a nő

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője elmondta, az első információk szerint négy mentőegységük van a helyszínen; az életveszélyesen megsérült nő ellátása folyamatban van, de sajnos nem sikerült megmenteni, meghalt. Közben több embert is vizsgálnak füstmérgezés gyanúja miatt – tette hozzá.

A szemközti épületből így nézett ki a tűz

Forrás: Facebook/Kőbánya csoport

Nagyon füstölt a ház

Az egyik kőbányai facebookos csoportban megjelent fotókon jól látszik, hogy mennyire füstöl az égő lakás. Sokan az ablakokból nézték a mentést.

Valósággal ömlött ki a füst az ablakon

Forrás: Facebook/Kőbánya csoport

4 éve már kigyulladt egyszer ez az épület

Különös, de a most kigyulladt épületben négy évvel ezelőtt is volt már tűzeset, erről a helyi Facebook-csoportban számoltak be.

Veszélyes paneltűz

Az elmúlt időszakban nagyos sok paneltűz volt Budapesten, december 20-án este kigyulladt egy kilencedik emeleti lakás a 3. kerületben a Kaszásdűlői lakótelepen a Huszti utcában, nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, akkor is egy asszonyt vittek kórházba.

Oltás Kaszásűlön december 20-án

Két lakástűz egy nap alatt

December 20-án egy másik lakás is égett a fővárosban. Kigyulladt és szinte teljesen kiégett egy 9. emeleti lakás szobája aznap hajnalban a 15. kerületi Nyírpalota úton az egyik panelben.

Így égett a 15. kerületi panelház december 20-án

Itt a kőbányai paneltűz oltásáról készült videó

Képek forrása: Facebook – Köszönjük a fotók készítőinek, hogy képeikkel segítik mások hiteles tájékoztatását.