A földrengés sújtotta Petrinja település főterén éppen sajtótájékoztatót tartott egy hivatalos személy, körülötte rengeteg újságíró, kamera és mikrofon volt, amikor egyszer csak rengeni kezdett a föld és omlani kezdtek az épületek. Az RTL Hrvatska híradósai örökítették meg a pánikot, a videót a cikkünk alján lehet elérni. Közben a keddi horvátországi földrengés két szerda reggeli utórengését is lehetett érezni Magyarországon – közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának szeizmológusa.

Két utórengés szerda reggel

Szanyi Gyöngyvér szeizmológus tájékoztatása szerint az utórengések közül a szerda reggel 6.15-kor keletkezett, majd a 11 perccel később kipattant, az előző napinál enyhébb rengést elsősorban a magasabb épületekben Magyarországon is érezték, például Kaposváron, Lentiben, Nagykanizsán, Pécsen és Zalaegerszegen.

Zágráb közelében volt nagy rengés

Kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot, a földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hét halálos áldozat

A keddi természeti katasztrófának hét halálos áldozata van, köztük egy gyermek, és huszonhat sérültet vittek kórházba, amelyből ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem biztonságos.

Három földrengés három nap alatt

Darinko Dumbovic, Petrinja polgármestere a sajtónak azt mondta: a várost és környékét három nap alatt harmadszor érte földrengés. Minden romos ház, amely eddig még bírta, most összeomlott – mondta, hozzátéve, hogy az emberek már második napja nem alszanak.

Több százan maradtak fedél nélkül

A Vecernji List című horvát napilap szerdai beszámolója szerint több százan maradtak fedél nélkül Petrinjában és környékén, kaszárnyában és sportcsarnokban helyezték el őket. Aki tehette, elhagyta a megyét, rokonaihoz vagy barátaihoz utazott.

Sokan vannak áram nélkül

Voltak, akik az autójukban töltötték az éjszakát. Több udvarban tüzeket gyújtottak, hogy amellett melegedjenek, otthonába senki sem mert visszatérni. Sziszekben és környékén még mindig kétezren, Petrinja térségében pedig hétezren vannak áram nélkül.

Súlyos sérültek

További sérültekről és halottakról nem érkeztek jelentések. A hegyi mentőszolgálat kedden hat embert mentett ki a romok alól élve, és hét halottat is találtak a romok alatt. Több tucat sérültje is van a természeti katasztrófának, súlyos állapotban közülük hatan vannak.

Hétfő óta reng a föld

Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett. Kedden a korábbinál sokkal erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés pusztított az epicentrum körzetében. Szakemberek szerint a hétfői csak előrengés volt, és a keddi lehetett a főrengés. Utórengésekre több hónapig is számítani kell.

Gyorssegélyt kaptak

A horvát kormány keddi, késő esti ülésén 120 millió kuna (közel 6 milliárd forint) azonnali gyorssegélyről döntött, amelyet még szerdán átutalnak a földrengés sújtotta megyéknek. Zágráb az Európai Unió Szolidaritási Alapjától remél további segítséget.

Miért reng a föld?

A Föld felszíne nem egységes, hanem kisebb-nagyobb kőzetlemezekből áll össze. A lemezek határát általában hegyek vagy völgyek jelzik. Horvátország a földmozgásokat tekintve nagyon aktív terület, hiszen Afrika évente néhány centimétert nyomódik Európa felé. A nagy nyomás miatt a kisebb kőzetlemezek folyamatosan rendeződnek a mélyben, ezek okozzák a rengéseket, a mostanit is egy ilyen hirtelen elmozdulás okozhatta.

Földrengés rongálta meg a Zsámbéki romtemplomot is

Itt a horvát RTL felvétele

A horvát RTL videóját ide kattintva éred el. Tekerj le az oldal közepéig, és a jobb felső sarokban megjelenik a videó.

Kiemelt kép: Részlet a horvát RTL Híradójából