A vasárnap éjjeli vihar alatt két komolyabb baleset is történt Budapesten, mert a sofőrök nem a megváltozott útviszonyoknak megfelelően vezettek, ráadásul a Nagykörúton piásan ült volán mögé egy BMW sofőrje. Nem csoda, hogy balesetet okozott.

Megcsúszott Ford

Az első balesetnél a soroksári Haraszti út elején egy Ford Focus kombit kormányozó férfi a Grassalkovich úti felüljáró alól kanyarodva Dunaharaszti felé megcsúszott, áttért a bal oldalra és szemből a MÁV-HÉV zavarelhárító autójába rohant. A Ford sofőrje sérült meg komolyabban, őt szirénázó mentő szállította kórházba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Durva baleset Soroksáron

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Helyszínelők Soroksáron

Ennyi maradt a Fordból

BMW karambol

Nem sokkal később, éjfél körül a belvárosi Erzsébet körúton egy hármas BMW haladt a Blaha Lujza tér felől az Oktogon irányába. A Wesselényi utca után megcsúszott, jobbra kitért és az ott parkoló másik BMW-nek vágódott.

Két összetört BMW a körúton

Felcsapódott a járdára

A parkoló BMW felcsapódott a járdára, kidöntött néhány zöld terelőoszlopot, majd keresztbe fordult a bicikliúton, a hibás BMW pedig tulajdonképpen elfoglalta a parkolóhelyét, csak közben felhajtott a járdára és egy vendéglátóhely teraszának szélén állt meg, ahol az ítéletidő miatt szerencsére vendégek nem tartózkodtak.

Ittas lehetett a sofőr

A vétkes BMW-ben fiatalok ültek, a vezető férfit és két lányt a kiérkező mentők megvizsgáltak, de a légzsákok ismét jól vizsgáztak, egyikük sem sérült meg. Ellenben a sofőr esetében felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja, az elsőként odaérkező autómentő így nem szállíthatta el a roncsot, mert a járművet a rendőrség lefoglalta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók forrása: Facebook, köszönjük a kép készítőinek, hogy felvételeivel segíti mások hiteles tájékoztatását.