Jogtalanul használt autóval szenvedett balesetet szombat este Gödöllőn az a férfi, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben, mindemellett a gyanú szerint ittasan is vezette a gépkocsit.

A Gödöllői Rendőrkapitányságon indult eljárás jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 29 éves hatvani férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. szeptember 22-én 18 óra körüli időben Isaszegen, egy pizzafutár által járó motorral leparkolt gépkocsiba beült, majd azzal elhajtott. Ezt követően Gödöllő egyik utcájában elvesztette uralmát a jármű felett, és egy betonkerítésnek hajtott, majd a helyszínről megpróbált gyalogosan elmenekülni, azonban állampolgárok visszatartották a járőrök kiérkezéséig – írja a Police.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a férfi ellen hat elfogatóparancs van érvényben lopás, zaklatás bűncselekmények, továbbá egyéb ügyekben tartózkodási hely megállapítása, valamint elzárás végrehajtása miatt. Az intézkedés során gyanú merült fel arra vonatkozóan is, hogy a férfi ittas vagy bódult állapotban vezette a járművet.

A 29 éves férfit – előállítását követően – gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, vele szemben a további eljárást őrizetbe vétele mellett a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.

Kiemelt kép: Police.hu