Lassan másfél éve, hogy 2021. december 31-én Babicsek Bernát az otthonában keletkezett tűzben elhunyt. A pályatársai közül sokan, így Pokorny Lia sem tudja azóta sem megemészteni a történteket.

Minden nap gondol a barátjára

„Pokoli fájdalmakat élek át, és közben, például Bernát halála után, tudtam, hogy végig kell vinnem a közös előadásunkat, amiben ő harmonikán kísért, mert neki is nagyon-nagyon fontos volt. Őt elengedem, de ebben az előadásban tovább él.” – utalt a LIAison darabra, amely alatt vált még szorosabbá a barátságuk. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Odanézek, de nem ő van ott”

„Ugyanakkor minden egyes idegszálam, porcikám és a szívem-lelkem azt érezte, hogy képtelen vagyok újra összerakni, mert hogy lesz az, hogy hallom a harmonikaszót, odanézek, de nem ő van ott…? Valahogy elviselhetetlen volt ennek a tudata is” – mondta Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában Pokorny Lia.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Négy hónapba telt

A színésznőnek négy hónapjába telt, míg újra össze tudta rakni az előadást. Úgy érzi, csodaszámba menő dolgok kísérték ezt a folyamatot, mintha Bernát maga is ott lenne, és lélekben fogná a kezét.

Korábbi párja elvesztése is mély nyomokat hagyott benne

Korábban Bernáton kívül mást is elvesztett, erről is őszintén beszélt a műsorban; Huszár Zsolt színművésszel egykor egy párt alkottak, és bár a színész 2011-es halálakor – biciklibalesetben vesztette életét – már nem voltak együtt, mégis nehéz volt megbirkóznia a veszteséggel.

A szülei sem dolgozták fel a solymári művész halálát

Babicsek Bernát szerettei azóta sem tudják feldolgozni az imádott fiúk elvesztését, naponta többször is kijárnak hozzá a temetőbe, és a megégett holmijaitól is képtelenek megválni.

Elektromos meghibásodás történt

A harmonikaművészként is ismert Bernát tavaly szilveszter éjjelén hunyt el füstmérgezésben, amit egy elektromos meghibásodás okozott. A mai napig folyik a nyomozás, halálának felelőse és pontos körülményei még mindig vitatottak.

Az igazukért harcolnak

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy a művész szülei ügyvéd segítségével harcolnak az igazukért, és továbbra sem tudják elfogadni, feldolgozni, ami történt.

„Nagyon fáj a hiánya”

„Nagyon fáj a hiánya, nem lehet semmivel kifejezni, hogy mennyire. Még mindig nem tudtunk túllépni a tragédián, ugyanúgy érzünk, mintha csak tegnap ment volna el, hiába telt már el egy év – nyilatkozta a Blikknek Bernát édesanyja, Márta.

Borzasztóan teltek az ünnepek

„Az ünnepek is borzasztóan teltek nélküle, akárcsak ezek a napok. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, miért vette el őt tőlünk a sors. Pont akkor, amikor elkészült a háza, és színészként is sikerült magát annyira felküzdenie, hogy biztosítva volt a megélhetése” – fűzte hozzá az asszony.

Naponta kijárnak a sírhoz

A szülők naponta kijárnak fiuk sírjához. Bernát édesapja reggel hét órakor a temetőben kezdi a napot, ahol gyertyát gyújt, de sokszor este is kimegy. Az édesanyja szintén úgy intézi a dolgait, hogy legalább naponta egyszer meg tudja látogatni a fia sírhelyét. „Úgy érezzük, muszáj kimennünk hozzá, hogy ne legyen egyedül” – mondta az édesanya.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: MTI