Vasárnap, vagyis ma polgármestert választ Göd. Balogh Csaba, az önkormányzati választások előtt egy évvel, idén február elején mondott le. Hárman indulnak a mai időközi választáson: Szilágyi László, Göd jelenlegi alpolgármestere, Kammerer Zoltán és Rataj András. Egyik jelölt neve mellett sincs pártlogó, egyedül a Fidesz jelentette be, hogy ők Kammerer Zoltánt, az egykori sportolót támogatják. Kerestük, a volt kajakozót is, de nem válaszolt, Szilágyi László alpolgármesternek viszont nem esett nehezére válaszolni a kérdéseinkre.

Lemondott a polgármester

Gödön 2019-ben, az ellenzéki összefogás jelöltje, az akkor még a Momentum tagja, Balogh Csaba lett a polgármester. Pár hónappal a választások után, azonban szétesett az ellenzéki összefogás, gyakorlatilag működésképtelen lett a testület. A polgármester idén februárban jelentette be, hogy lemond. A volt városvezető akkor azt mondta, a Fidesz és a DK kollaborációja ellehetetlenítette az ő munkáját, a volt szövetségesei elárulták, amikor kiléptek a közös frakcióból, és megszűnt mögötte a többség. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az alpolgármester is indul 

A települést, Balogh Csaba lemondása óta Szilágyi László, alpolgármester vezeti. „1 éve választott meg a képviselő testület alpolgármesternek. A felek között hidat képezve ebben a rövid időszakban béke és nyugalom alakult ki. Pártpolitika mentesen haladtunk előre és sokat beszéltem, tárgyaltam annak érdekében, hogy Göd tovább léphessen. Tavaly alig volt vita a képviselők között. Talán ez is segítette munkámat és közel 1,5 milliárd forint fejlesztést nyertünk el” – írta a BudaPestkörnyeke.hu hírportálnak a választásokon induló alpolgármester. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kampány 

Szilágyi László kampányában próbálja bebizonyítani, hogy képes lesz vezeti a várost az elkövetkezendő egy évben is. A kampányban sokat támadta őt a kormánypárt. „Szomorú vagyok, hogy a fair play, tisztességes verseny nem áll érdekében egy pártnak, esztelen hazugságokkal vádolnak meg csak azért, hogy a hatalmat és pénzt megszerezzék. Remélem a gödiek átlátnak a szitán és arra fognak szavazni, aki eddig is hozott pénzt városunknak és szakmailag vezetni tudja településünket, illetve képes testületi többséget biztosítani a döntések során”. – szögezte le az alpolgármester.

Fideszes sportoló

Ugyan nem Fidesz színekben, de a kormánypárt támogatásával indul Kammerer Zoltán. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos Gödön él, sosem titkolta, hogy szimpatizál a Fidesszel, tavaly Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselőjének kampányát is segítette. Kerestük az egykori sportolót, szerettük volna megkérdezni tőle, hogy milyen tervei vannak a várossal kapcsolatban, de Kammerer Zoltán elhárította az interjút.

Kammerer Zoltán standja Göd központjában

Fotó: BudaPestkörnyeke.hu

Samsung

A kormány 2020-ban különleges gazdasági övezetnek minősítette Göd egy részét a Samsung folyamatosan bővülő akkumulátorgyára miatt, így a vállalat iparűzési adóját a város helyett a vármegyei önkormányzat kapja meg. Göd ezzel elvesztette a bevételeinek nagy részét, és kiszolgáltatottabbá vált a fideszes többségű vármegyei önkormányzatnak.

Pénz, pénz, pénz

„Ki kell egyezni a gyárral és tárgyalni a kormánnyal minél több pénz megszerzése érdekében. Ezt akarja a gödiek többsége, hiszen sok milliárd forintot kellene elköltenünk városunk úthálózatának felújítására, aszfaltos utcák építésére és a járdák helyrehozására. Szükség lenne új óvodára és iskolára és a Samsung okozta környezeti hatásokra is támogatás kell szerezni” – mondta hírportálunknak Szilágyi László. 

Csökkenteni kell a zajt

A polgármester-jelölt szerint „a gyár okozta zajt csökkenteni kell és olyan monitoring rendszert kell kiépíteni, ami méréseket végez és ezt közétéve, bárki láthatja a kibocsátási adatokat. Ezt az állam finanszírozza meg és ne a 3 milliárd forintból visszaadott 500 millió forintból fizettessék ki velünk, gödiekkel. Samsung 100 milliárd forint támogatást kapott, akkor mi lakosok is jogosan elvárjuk a korábban megígért sok milliárdos kompenzációt!”

Erre költené a Samsung pénzét

Szilágyi László azt szeretné, ha az üzem segítséget nyújtana a gödi civil szervezeteknek, „rendezvényeinket támogassa és fejlesztések mentén szálljon be Göd felújításába. Játszótér és közösségi ház építésében részt vehetne, de a helyi sport támogatásába is belefektethetne. Legfontosabb, hogy tartsa be a törvényeket és akkor sikeres együttműködés elé nézhetünk. Idén kezdtem meg a céggel ezekről a tárgyalásokat és remélem ígéretüket betartva idén több, látványos beruházásuk elindul és be is fejeződhet”. 

Jövőre ugyanitt

Bárki is nyeri a vasárnapi választást, mindössze egy évre kap bizalmat a választóktól, ugyanis jövőre önkormányzati választások lesznek, ahol újra a helyiek dönthetik majd el, hogy kire bízzák a településüket.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szilágyi László – Forrás: Facebook/BPK-montázs