Évek óta üresen áll egy Lidl-áruház Újbudán a Fehérvári úton, azonban a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén tárgyalnak egy olyan előterjesztésről, amely pontot tehet a 2017 óta húzódó ügy végére.

Jogvita a beruházás kapcsán

A Lidl Budán, a 11. kerületben még 2017-ben kezdett el egy olyan beruházást, amely miatt később jogvita bontakozott ki a vállalat és az újbudai önkormányzat között: a középpontban a kezdetektől az állt, hogy diszkontlánc jogszerűen járt-e el akkor, amikor a kerületi építési szabályzatban foglaltak ellenére lebontotta Fehérvári úton álló ipari épületet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Átalakított homlokzat

A Lidl mindvégig azt hangoztatta, hogy ők a Fehérvári út – Galambóc utca sarkán található elavult csarnok homlokzatát csak átalakították, ráadásul mivel a Galambóc utca felőli részen az eredeti épületből egy falszakaszt is meghagytak, ezzel 100 százalékosan lefedték az átalakításra vonatkozó szabályokat, ami pedig nem engedélyköteles tevékenység.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

„Nem átalakítás, építkezés”

Újbuda viszont teljesen másképp látta a helyzetet: szerintük a telken nem átalakítás, hanem építkezés zajlott, mivel szemmel látható volt, hogy az élelmiszerlánc földig rombolta a régi épületet, hogy utána annak a helyére egy új áruházat húzzon fel – írta meg a Portfólió.hu.

Új előterjesztés

A Fővárosi Közgyűlés előtt lévő előterjesztés szerint Újbuda polgármestere 2022 novemberében kezdeményezte a fővárosi településszerkezeti terv és Budapest rendezési szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet módosítását a 11. kerület Fehérvári út – Galambóc utca – Sopron utca – Nagysurány utca által határolt területtel kapcsolatban.

A cél a helyzet rendezése

A módosítás célja a Lidl építésjogi helyzetének rendezése és a Fehérvári út térségében végbemenő változások elősegítése. Az érintett tömb úgynevezett „zártsorú intézményi területfelhasználási egységbe” kerül.

Élhetőbb lesz a környezet

Mind a két fél tenni akart azért, hogy kinyithasson az áruház. A Lidl például nemcsak arra bólintott rá, hogy fákat ültet majd az üzlet környékére, hanem arra is igent mondott, hogy a jövőben egy 720 négyzetméteres zöldfelülettel élhetőbbé teszi a környéket.

250 milliós hozzájárulás

Ezen felül a diszkontlánc megígérte, hogy a Galambóc utca és a Nádorliget utca találkozásánál vízelvezetési feladatokat végez majd el, illetve, hogy 250 millió forinttal hozzájárul a környék közlekedésének és humán infrastruktúrájának fejlesztéséhez.   

Még nem tudják, mikor nyitnak

Arra a kérdésre egyelőre még csak keresik a választ, hogy várhatóan mikor nyílik meg az üzlet.

54 milliárd bérköltségre

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a közelmúltban, hogy a Lidl 2022-es gazdasági év során több mint 54 milliárd forintot fordít bérköltségre, és minden munkavállalójának valóban versenyképes béreket biztosít.

Nem mindegy, mennyi ideje dolgozik valaki a cégnél

Az egyes pozíciókban – 8 órás munkavégzés esetén az alábbiak szerint alakul a bér, attól függően, hogy belépő, vagy több éve a Lidlnél dolgozó munkatársról van szó. A bruttó jövedelem magában foglalja az alapbért, pótlékokat, arra való jogosultság esetén a Lidl kártyára kapott összegeket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció