Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta tovább bővül az árstopos termékek listája. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány keddi ülésén úgy döntöttek, hogy további élelmiszerek árát fixálják, így a krumpli és a tojás is fix áras lesz. 

Csak az M-es?

A tojás kapcsán azonban előzetesen azt mondták, hogy csak az M-es méretűre lesz érvényes az árstop, amine az árát a szeptember 30-i áron kell befagyasztani, azonban nem sokkal később a kérdésben pontosított a Miniszterelnökség. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Pontosítottak

Közölték, hogy minden méretű tojásra érvényes lesz az árstop, a krumplik közül pedig az étkezési burgonyát lehet majd hatósági áron megvásárolni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Siker?

Az árstopok kapcsán Gulyás Gergely egyébként azt mondta, hogy eddig nagyon sikeres volt, ezért is döntöttek úgy, hogy kiterjesztik azt további élelmiszerekre is.

Szeptember 30-i ár

A tojás és a krumpli mellett döntött a kormány, ezeknek a termékekenek az ára nem lehet a 2022. szeptember 30. napján bruttó kiskereskedelmi árnál magasabb.

A falusi boltok kapnak átmogatást

A kormány nem akar támogatást adni azoknak a kereskedelmi cégeknek, akik érintettek az árstopban, de a kistelepülések boltjainak adnak támogatást. A részletek erről hétfőn jönnek. A tojásra és a krumplira kivetett ársapka év végéig érvényes.

Februártól érvényes az árstop

A kormány idén februártól, tehát még a háború kitörése előtt, vezette be a meglóduló árak miatt néhány alapvető élelmiszerre az árstopot.

Közel egy éve ezeket a termékeket lehet fix áron megvásárolni, mutatjuk:

  • kristálycukor (fehér cukor),
  • búzafinomliszt BL 55,
  • finomított napraforgó étolaj,
  • házi sertéscomb
  • csirkemell, csirkefarhát
  • ultra magas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8% tömegszázalék zsírtartalmú tehéntej.

A tavaly októberi árakat vették figyelembe

Az árstop a gyakorlatban azt jelentette, hogy a 2021. október 15-i értékesítési áron kellett fixálni a boltok üzemeltetőinek az árakat és ezen azóta sem változtatott a kormány. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kapcsolódó:

Kormányinfó: a tojás és a krumpli is bekerült az árstopos termékek közé, a falusi kisboltok állami támogatást kapnak

Kiemel kép: Illusztráció – Forrás: Pexels