Kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások számára a raktárkészlet képezi a gördülékeny áruforgalom alapját. Épp ezért elengedhetetlen, hogy egy bizonyos méretű raktárhelyiséggel rendelkezzenek. Nem érdemes azonban túlzásba esni.

Napjainkra minden felgyorsult, a készen kapottság és az azonnali megoldások keltik a legnagyobb igényt. Nincs ez másként a kereskedelemben sem, ahol az online áruházak térhódításával már a vásárlás is bárhonnan, percek alatt elintézhető, ezután pedig nincs más dolgunk, mint várni arra, hogy az áru megérkezzen. Ez a tempó természetesen a kereskedelmi cégeket is megfeszített munkára kényszeríti, hiszen a gyorsaság már sok esetben döntő szempont a vásárlók számára.

A hatékony áruforgalom egyik legfontosabb alappilére az elegendő mennyiségű raktárkészlet, hiszen így a kínált termékek azonnal elérhetők és beszerezhetők akár személyesen, akár online. Legyen szó akár kisebb méretű árukról, akár nagyobb termékekről, egy raktárhelyiség manapság elengedhetetlen a magára valamit is adó kereskedők számára. A főváros szerencsére bővelkedik az ilyen ingatlanokban, így a raktár bérlés Budapesten ma már szinte gyerekjáték, ugyanakkor fontos, hogy jól mérjük fel igényeinket.

Jól meghatározott helyigény

A kiadó raktárak kínálata az egészen kicsi tárolóhelyiségektől a gigantikus csarnokokig, logisztikai központokig terjed. Ennek fényében a kisvállalkozásoktól a nagykereskedőkig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő ingatlant, ám fontos, hogy ne becsüljük túl a saját igényeinket, illetve ne feledjük, hogy a terjeszkedésre mindig van lehetőség. A számunkra megfelelő raktár bérlése Budapesten is leginkább attól függ, hogy mekkora méretű árukkal és árukészlettel dolgozunk.

Vegyünk alapul két egyszerű példát. Ha egy vállalkozás például mobiltelefonok és kiegészítők kereskedelmével foglalkozik, az áruk méretéből adódóan kisebb helyen is egészen nagy árukészletet tud felhalmozni. Ugyanakkor, ha valaki például háztartási nagygépekkel, vagy más, nagyobb méretű termékkörrel kereskedik, már néhány termék is jóval nagyobb helyet igényel. Emellett természetesen mielőtt raktárt bérelnénk, azt sem árt felmérni, hogy milyen mennyiségű árut kifizetődő készleten tartani.

A hátsó helyiségtől a grandiózus telephelyekig

A raktár bérlés Budapesten sem néz ki máshogy, mint bárhol az országban, annyi különbséggel, hogy itt – a fővárosi rang okán – jóval több lehetőség kínálkozik. A legpraktikusabb és leggazdaságosabb megoldásnak mindenképpen az olyan üzlethelyiségek számítanak, melyekhez tartozik egy külön, kisebb raktárhelyiség. Ez a már említett kisebb árukkal vagy árukészlettel rendelkező vállalkozások számára lehet járható út.

Eggyel fentebb lépve kerülhetnek szóba a különálló raktárhelyiségek, melyek már nagyobb térrel rendelkeznek, ugyanakkor sok esetben a vállalkozás székhelyével akár egy épületben is helyet kaphatnak. Ha még nagyobb terveink vannak, sajnos le kell mondanunk arról, hogy az „egybeépítettség” praktikuma is megmaradjon. Nagyobb áruk és árukészlet esetén már érdemes elgondolkozni egy csarnok, vagy nagyobb raktárépület bérbe vételén. A csúcskategóriát pedig nem más jelenti, mint a logisztikai központok, melyek frekventált, infrastrukturálisan kiemelkedő helyen kínálnak komplett csomagot a kereskedők számára.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Ha Ön is szeretne ilyent Budapest környékének egyik legismertebb hírportálján, amely a forgalmas napokon már Magyarország legolvasottabb 15 top hírportáljának elit klubjában van, akkor kattintson ide!