Öt sonka nem felelt meg az előírásoknak, így ezentúl sonkaként nem árulhatják ezeket a termékek a boltok – írja közleményében a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrök 400 üzletben razziáztak, volt, ahol hamisított Pick szalámit is találtak.

Lecsaptak az ellenőrök

Idén is „lecsaptak” az Innovációs és Technológiai Minisztérium minőségellenőrei a húsvéti termékekre. Mint az ellenőrzésből kiderült, a csokinyulak, -csibék és -tojások az elmúlt években megszokott formájukat hozták, mindegyik megfelelt a laborvizsgálaton, ahogy a pálinkák is. Az idén vizsgált 60 termék közül tavalyhoz hasonlóan mindössze 5 sonka sótartalmával volt probléma. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Húsz sonkát vizsgáltak

Az élelmiszerkönyv szerint 58 százalék nedvességtartalomra vonatkoztatva a nyers sonka 5, a főtt sonka 3,5, a gépsonka 2,7 százalék sót tartalmazhat. A vizsgált húsz sonka közül négy nyers és egy főtt termék sótartalma haladta meg az előírt értéket.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Nem lehet sonkaként árulni

A fogyasztóvédelmi hatósági eljárások folyamatban vannak, a megbukott árucikkek csak a sonka megnevezés eltávolítása után, egyéb húskészítményként forgalmazhatók. A húsvéti laborvizsgálat részletes eredményei, valamint a sonkateszten megbukott termékek listáját ide kattintva tudod elérni.

Húsboltokat is ellenőriztek

A Nébih munkatársai az áprilisi húsboltellenőrzés során „Pick” termékként jelölt csomagolásban „Csemege szalámit” is találtak az eladópult felett felfüggesztve. Már a terméken feltüntetett adatok is gyanúra adtak okot, mivel a címkén és a celofánborításon eltérő engedélyszámok szerepeltek.

Nem tudta igazolni az eredetét

Ráadásul az ügyfél az előírt szállítmányt kísérő dokumentációt sem tudta bemutatni. Utóbbi hiányosság már önmagában is súlyosan jogsértő, hiszen így nem állapítható meg kétséget kizáróan az élelmiszer eredete.

Hamisítottnak minősül

Emellett a termék a törvény szerint még hamisítottnak is minősül, a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján ugyanis a gyártóként feltüntetett Pick Szeged Zrt. évek óta nem állít elő „Pick Csemege szalámi” megnevezésű terméket. 

A hamisított termék jellemzői

•    tömege: kb.1075g
•    hossza: kb. 450mm
•    átmérője: 60mm
•    címkén feltüntetett minőségmegőrzési idő: 08.05.2022 
•    a termék celofánján HU 390 engedélyezési szám, a termék címkéjén HU 7 engedélyezési szám szerepel
•    a fólia zárószalagja tricolor, 
•    az akasztóhurok tricolor
•    a terméken lévő ezüstszínű klipsz adatokat nem tartalmaz.

Vigyék vissza a termékeket

A Nébih ezúton is kéri a vásárlókat, ha a fent ismertetett jellemzők alapján a hamis termékből vásároltak, azt vigyék vissza a vásárlás helyére a Nébih egyidejű értesítése ([email protected]) mellett! 

400 boltot ellenőriztek

A fogyasztóvédelem munkatársai országszerte 400 üzletet ellenőrzött próbavásárlásokkal. A boltok mintegy harmadánál találtak kifogásolnivalót, a hiányosságok miatt több mint 2 millió forint bírságot szabtak ki. Tipikusnak tekinthetők az árfeltüntetéssel kapcsolatos mulasztások, leggyakrabban az, hogy egyáltalán nem írják ki az eladási árat, vagy a vásárló által fizetendő összeg helyett csak az akció mértékét jelzik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így néz ki a hamisított Pick szalámi

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MATE Médiaközpont