Két év után először szeretett volna hazajönni a családjához az Angliában élő magyar mérnök-informatikus E. Attila, hazatérés helyett azonban egy perui hotelszobában találták meg a férfi holttestét. A szülők állítják: fiuk nem önszántából ment Dél-Amerikába.

Haza akart jönni

Már a hazautazás dátuma és a Budapestre szóló repülőjegye is megvolt, ám a boldog családi találkozás helyett tragikus hírrel kellett szembesüljenek a szülők. Attila holttestét ugyanis rejtélyes körülmények között, perui hotelszobában találták meg. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elérhetetlenné vált

A férfi édesanyja a Baonnak elmondta, már július elején megbeszélték, hogy Attila augusztus 4-én végre hazajön. Az utazási előtti pénteken váltottak is egy üzenetet, viszont amikor hétfőig nem hallottak róla semmit és elérhetetlenné vált, akkor aggódni kezdtek, ezért a lakásához küldtek valakit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem szállt fel a gépre

A családot ekkor érte hideg zuhanyként a hír, hogy Attila már legalább egy hete elment, nem látták, sőt a budapesti gépre sem szállt fel.

Ez is érdekelhet:

A rendőrséggel kerestették

A család ekkor már a rendőrséggel kerestette a férfit. Ekkor még érkezett Attilától egy üzenet – ami csak még inkább növelte a család aggodalmát, ebben az állt, hogy egy perui hotelszobában tartózkodik, írja a Bors.

Felvették a kapcsolatot a perui szállodával

A család ezt követően azonnal felvettek a kapcsolatot a limai konzulátussal, illetve a szállodával is, mivel attól tartottak, hogy tragédia történt.

Szörnyű hír

A szálloda válasza sajnos igazolta a szörnyű gyanút, ugyanis a kérdéses hotelszobában egy holttestet találták, melyről rövid időn belül kiderült, hogy Attiláé.

Nem önszántából ment oda

A gyászoló család teljesen összetört és máig nem tudják, mi történt a fiukkal, az eset körül ugyanis több kérdés és gyanú is felmerült. A család biztos benne, hogy Attila nem önszántából utazott Dél-Amerikába.

Nem tudják még hogyan hozzák haza

Ráadásul az egészben az a legszörnyűbb, hogy a szülők a kinti hatóságok vizsgálatáig haza sem hozhatják Attila holttestét, aminek az összege is csillagászati, 3,4 millió forintra rúg, ami minden egyes nappal jobban nő.

Így lehet nekik segíteni

A férfi nyugdíjas szülei egyelőre nem tudják, hogyan oldják meg a hazahozatalt, ezért minden segítséget szívesen fogadnak az ügyben, hogy méltó módon temethessék el gyereküket. A barátok és a család ezért gyűjtést szervezett, az oldalt itt találod. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels