A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) befejezte a nyomozást abban az ügyben, amelyik még három évvel ezelőtt indult egy a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén történt károkozás miatt: tizenhárom embert gyanúsítanak azzal, hogy héjafiókákat lopott.

Kilopták a fiókákat

A KR NNI azt közölte pénteken a police.hu oldalon, hogy a rendőrséghez a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól  még 2019-ben bejelentés érkezett arról, hogy a vadon élő populációt jelentős kár érte, ugyanis a fokozottan védett állatfajokhoz sorolt ragadozómadarak fészkeit ismeretlenek fosztogatják, és kilopják belőle a fiókákat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elfogták őket

Az elkövetőket 2020 májusában Tahitótfalu külterületén tetten érték. A három férfit és egy nőt akkor fogták el, amikor a 30 méter magas fák koronáján lévő fészkekből a párhetes héjafiókákat vették ki.        

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kutatás

A nyomozók a gyanúsítottaknál tartott kutatások során laptopokat és mobiltelefonokat foglaltak le, majd további 9 embert fogtak el.

Ez volt a céljuk

Mint az a rendőrök számára a nyomozás során világossá vált, a ragadozómadarak megszerzésével az elkövetők célja az illegális solymászat volt. A madarakat kisebb állatok elejtésére trenírozták.

12 élő állatot találtak náluk

A KR NNI nyomozói az eljárás során az elkövetőktől 12 élő állatot foglaltak le. Ezek között volt 8 héja, 2 szalagos álölyv és 2 afrikai uhu.

A madarak elhelyezése

A madarak elhelyezéséről a környezetvédelmi hatóság gondoskodott – tették hozzá. A gyanúsítottak otthonaiban a rendőrök találtak 4 preparátumot: héját, karvalyt, barna rétihéját és sárgarigót. Ezek mindegyike természetvédelmi oltalom alatt áll, birtoklásukhoz érvényes engedéllyel egyikük sem rendelkezett.

Természetkárosítás

A 11 férfit és a 2 nőt összesen 40 bűncselekménnyel gyanúsították meg a nyomozók. Többségében természetkárosítás, lopás és orvvadászat miatt kell felelniük, de páran közülük elkövettek lőfegyverrel visszaélést is, illetve egyiküket a nyomozók meggyanúsították veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével is.

Valótlan tartalmú okirat

Volt egy olyan eset, mikor az egyik gyanúsított a védett példányok eredetét valótlan tartalmú okirattal akarta igazolni, így neki magánokirat hamisítása miatt is felelnie kell – tették hozzá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Videó:

Kiemelt kép: police.hu