Egy szép sportrepülőtér épülhet Felcsút határában, erről a helyi fideszes országgyűlési képviselő, Tessely Zoltán beszélt. Már kész a kormány-előterjesztés is az ügyben, de a járvány miatt még várnak.
Repülőtér Felcsút határában
Majdnem egy hónapja szellőztette meg Tessely Zoltán, a Felcsútot is magába foglaló Fejér megyei 3. országgyűlési választókerület fideszes képviselője – aki egyben a térség fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos is –, hogy Bodmér, Szár, Újbarok és Felcsút határában sportrepülőtér épülhet – írja a Hang.hu
Valószínű helyszín
A Felcsúthoz közeli reptér témája már régóta jelen van a térségben, 2010-ben a Fejér Megyei Hírlap közölt egy hírt arról, hogy sportreptér épülhet Bicske vonzáskörzetében. A cikk már akkor, tizenegy éve a most a Tessely által jelzett területet említette meg, mint valószínű helyszínt a reptér építésére. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nagyszerű hely lesz
A képviselő-miniszterelnöki biztos idén januárban a Nemzeti Sportban is nyilatkozott a tervről. A cikkben azt modta, hogy céljuk, hogy Endresz György földet érése közelében az emléküket méltó módon ápoló sportrepülőteret hozzanak létre. „Nagyszerű hely lesz ez a trianoni megemlékezéseknek, az óceánrepülés és a sportrepülés akkori körülményei méltó bemutatására és a repülősport népszerűsítésére” – szögezte le az országgyűlési képviselő.
3 km-re Orbán Viktor házától
Ha a képviselő által is jelzett helyszíntől, annak központjától, az első magyar óceánrepülők, Endresz György és Magyar Sándor emlékére felállított emlékműtől számítjuk, a felcsúti Puskás Akadémia, illetve a Pancho Aréna és a miniszterelnök hétvégi háza közúton mindössze három percre, 3,1 kilométerre található.
Közel lenne a reptérhez a Pancho Aréna
Orbán Viktor háza Felcsúton, háttérben a Pancho Aréna

Kiakadtak a száriak
Az érintett települések közül az 1600 lelkes Szár községben a legnagyobb a felháborodás. Ott Tessely képviselő tavalyi közösségi média bejegyzésének az a fél mondata verte ki a biztosítékot leginkább, amelyben azt írja a térség országgyűlési képviselője, hogy „a polgári repülési lehetőségek bővítéséről” is tárgyaltak partnereivel. A polgári repülés ugyanis nagyobb, személyszállító gépeket sejtet.
A szári fideszes polgármester szerint kamu
A település fideszes polgármestere, Németh Norbert igyekezett lehűteni a száriak kedélyeit, és az egyik települési Facebook-csoportban csupa nagybetűvel azt írta az érdeklődőknek, hogy „FAKE NEWS” a repülőtér ügye. „Aki szereti hergeltetni magát, hát tegye” – tette hozzá Németh polgármester.
A fideszes képviselő megerősítette, hogy nem kamu
A térség országgyűlési képviselője Tessely Zoltán a következőt válaszolta a Magyar Hang megkeresésére: egyeztetett az érintett települések polgármestereivel. „Az előterjesztés alapvetően a projekt előkészítéséről szól, és az emlékhely, az úthálózat fejlesztése és a csörlős vitorlásrepülő pálya témaköre került bele” – írta a képviselő, aki hozzátette: a kormány-előterjesztés benyújtását a jelenlegi járványügyi veszélyhelyzet miatt most „nem tartja aktuálisnak”.
Messze van Ferihegy
Nemrég írtuk meg, hogy március 16-án a ferihegyi repülőtér magángépes terminálján leszállt egy magánrepülőgép. A videófelvételek szerint egy Mészáros Lőrinc és egy Várkonyi Andrea kinézetű pár szállt le róla. Dubajból érkeztek haza, egy országgyűlési képviselő megszerezte a repülőgép állítólagos utaslistáját, azon is szerepel egy Mészáros Lőrinc és egy 1974-ben született Várkonyi Andrea nevű utas neve. A videó itt érhető el.
Kiemelt kép illusztráció: Budaörsi repülőtér – Fotó: BPK