Tanítványai előtt halt meg kedden a vízilabdaedző a Gyarmati Dezső Uszodában. Molnár Róbert éppen bemelegítő hosszakat úszott, amikor hirtelen leállt a szíve. A mentők már nem tudták megmenteni az edzőt.

Haláleset az uszodába

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, kedden összeesett és meghalt a Gyarmati Dezső Uszoda egyik munkatársa. A mentők a helyszínre érkeztek, de már nem tudták megmenteni a férfi életét.

Bezárt az uszodan

Az eset miatt a 2. kerületi uszoda bezárt, a Facebookon tették közé, hogy haláleset miatt aznap már nem fogadnak vendégeket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Edzést tartott

Az eset szinte egyik pillanatról a másikra történt. Molnár Róbert vízilabdaedző tartott edzést a gyerekeknek, amikor rosszul lett. Az óra elején semmi nem utalt arra, hogy nemsokára egy felfoghatatlan tragédia fog bekövetkezni.

Bemelegítő edzéseket tartott

A Polo Academy Budapest 13-14 éves fiataljait trenírozó Molnár Róbert a játékosaival együtt bemelegítő hosszokat úszott a medencében, sokadjára is bizonyítva, hogy 59 évesen is remek fizikai állapotban van.

Robi bácsi nem mozog

Csupán néhány perce tartott az edzés, amikor a gyerekek riadtan felkiáltottak.„Robi bácsi nem mozog, segítségre van szüksége!”

Hiába a gyors segítség

„Hiába érkezett gyorsan a segítség a helyszínre, és próbálkoztak az újraélesztéssel, már nem lehetett megmenteni Molnár Róbertet. Pedig nem sokkal előtte még ott úszott a fiatalokkal. Halálát szívinfarktus okozta” – írta a Blikknek a mentőszolgálat.

Nem lehetett volna megmenteni

„Esély sem volt megmenteni Robit. Fájó ezt kimondani, de ha közvetlenül ott áll mellette egy orvos, akkor sem lett volna elkerülhető a tragédia. Borzalmas ez az egész. Egyelőre felfogni sem tudom a történteket. Egyszerűen nem térek magamhoz. Nekem kellett közölnöm a hírt az élettársával”– mondta zokogva Pálinkás Tibor, a Vidám Vízilovak masterscsapatának edzője.

Vidám ember volt

„Robi mindig is vidám, jókedvű, jószívű ember volt. A barátom, akire mindenben számíthattam. Nemcsak játékosként, hanem edzőként is nagyszerű volt, a gyermekek tisztelték, felnéztek rá. Még mindig a masterscsapat erőssége volt, számíthattunk rá” – mondta Pálinkás Tibor.

Korábban volt egy infarktusa

Barátai szerint Molnár Róbertnek két évvel ezelőtt volt már egy infarktusa, ezután leszokott a cigiről. Jó kondiban volt, sokat tett azért, hogy fizikálisan erős legyen, igyekezett formában tartani magát. Folyamatosan járt szűrésekre. Semmi jel nem utalt arra, hogy baj lehet.

Masters-vb-t és -Eb-tis nyert

Molnár Róbert, aki játékosként többször is meghívást kapott a válogatott keretébe, 1994-ben szerezte meg az edzői végzettséget. A Polo Academy Budapest szakmai stábját 2015 óta erősítette, emellett rendszeresen vízilabdázott a Vidám Vízilovak mastersegyüttesében, amellyel világ- és Európa-bajnok is lett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gyarmati Dezső Uszoda – Forrás: Facebook/Gyarmati Dezső Uszoda