Az elmúlt hetekben sokan panaszkodtak arra  itt Budapest környékén, hogy a rókák rendszeresen bejárnak az udvarukba, vagy az utcán látnak egy-egy csatangoló példányt. Megkérdeztük a Budakeszi Vadaspark sajtóreferensét, hogy miért van most több róka és mit tegyünk, ha az udvarunkban találkozunk velük, egyáltalán kelle-e félni tőlük?

Zachán Viktor a vadaspark munkatársa a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál kérdésére válaszolva elmondta, hogy a január és a február eleje a rókáknál a párosodás időszaka. Ilyenkor koslatnak az állatok, párt keresnek maguknak, azért olyan területeken is feltűnnek, ahol korábban nem, vagy ritkán fordulnak meg. Ezért járhatnak be olyan udvarokba, ahol eddig nem láttak rókát.

Ne ijedjünk meg tőlük

Arra a kérdésünkre, hogy mit tegyünk, ha a kertben találkozunk rókával a sajtóreferens azt mondta, hogy semmiképpen se ijedjünk meg tőle. A rókák félnek az embertől. Csapjunk zajt, például tapsoljunk, kiabáljunk rá és a róka biztosan elmegy. Mivel ezek az állatok a nyugalmat szeretik, általában vissza sem mennek az olyan udvarokba, ahonnét egyszer elzavarták őket. Ha mégis, akkor érdemes kutyaszőrt összekötve akasztani a róka útvonalára.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rettegnek az ember szagától

Zachán Viktor azt is elmondta, a legjobb módszer a rókák távoltartására az, ha a fodrásztól kérünk egy marék hajat, azt összekötjük, vagy gézbe csomagolva kiakasztjuk a róka vélelmezett útvonalára. Mivel ezek az állatok nagyon félnek az embertől, amikor megérzik az ember szagát, azonnal továbbállnak.

Segítség, kígyót találtam a kertemben! Megmutatjuk melyiktől kell félni

A szelíd rókák veszettek?

Minden szelíd róka veszett? – kérdeztük a szakértőtől, akitől megtudtuk, hogy évek óta nem tudnak Magyarországon veszett rókáról, mivel a hazai állományt folyamatosan oltják. Itt az agglomerációban is rendszeresen szórják az oltópogácsákat, ezért Zachán Viktor szerint szinte biztosan nincs veszett róka Budapest környékén.

Ha egy róka túl szelíd az inkább annak köszönhető, hogy az ember közelében él. A róka életmódja és táplálkozása remekül alkalmazkodott az emberi környezethez. A településeken állandóan rendelkezésre állnak rágcsálófajok, melyek a róka fő zsákmányállatai, ezen kívül a nem megfelelően tárolt hulladék, és a macskáknak kitett eledel sokkal biztosabb és kényelmesebb táplálékforrás a ravaszdiknak, mint amit az erdőn-mezőn képesek megszerezni maguknak. A rókák tehát könnyen megszokják az ember közelségét, ezért az ilyen egyedek félelem nélkül mozognak az utcákon és kertekben.

A veszettség tünetei

Mikor gyanakodjunk mégis veszettségre? Akkor, ha az állat nappal is az ember közelébe megy, sőt, a félelem jelei nélkül hagyja magát néhány lépésre megközelíteni, vagy akár megfogni; akkor, ha embert vagy háziállatot támad meg; illetve akkor, ha görcsrohamokat vagy bénulást (pl. állkapocs lógása) látunk rajta, vagy a fenti tüneteket követően elpusztul. Ilyen esetben a helyi hatósági állatorvost kell értesíteni, vagy a NÉBIH Zöld Számán bejelentést tenni!

Ne szoktassuk a házhoz

Az agglomerációban élő rókáktól alapvetően nem kell félni, mert nincs köztük veszett, de jobb, ha nem szoktatjuk őket a ház közelébe. Ha mégis találkoznánk vele, kergessük el, biztosan nem jön vissza többet.

BudaPestkörnyéke.hu