Egy kanadai úszónő két napja az Instagramon arról írt, hogy szerinte bedrogozták egy budapesti szórakozóhelyen. 4-6 óra kimaradt az életéből, és testén kisebb sérülések is voltak. Egy nemzetközi úszószaklap már megnevezte a lehetséges helyszínt is.

Két napja kezdődött

Swimswam.com szaklap csütörtökön írt először arról, hogy Budapesten, az úszóvilágbajnokság utáni bulin bedrogozhatták a kanadai válogatott egyik tagját.

Egy buli kiesett az életéből

Mary-Sophie Harvey-ről van szó, aki azt tette közzé közösségi oldalán, hogy több óra kiesett az életéből egy buli megkezdődése után, majd másnap sérülésekkel a testén tért magához. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az úszónő közösségi oldala

Eredményes úszó

A sportoló egyébként tagja volt a vb-n bronzérmes kanadai 4×200-as gyorsváltónak. A 22 éves nő története újabb fordulatot vett, mert, az úszószakportál ma már arról ír, hogy még egy sértett jelentkezett, aki szintén egy lehetséges bedrogozást említett.

Buli a Lánchídnál

Ő azonban már helyszínt is említett, ez a Gigi’s mulató lenne a Lánchíd pesti hídfőjénél. Itt egyébként valóban tartottak egy afterpartit amelyet Verrasztó Dávid nevével hirdettek. Az már külön érdekesség hogy a magyar úszó azon a napon Horvátországban volt.

Mi köze van hozzá?

Az Index beszélt az eseményen részt vett egyik magyar úszóval. Ő arról beszélt, hogy, két terem volt, az egyik a sima vendégek részére, a másik pedig a VIP-szoba, ahol jobbára a vb-n szerepelt úszók mulattak.

Lehet, hogy ott sem volt

Informátor szerint azonban – aki nem emlékszik, hogy Mary-Sophie Harvey is ott lett volna – az est normális körülmények között, rendbontás nélkül zajlott le, bár arról nem tudott nyilatkozni, hogy a másik teremben, ahol civilek is tartózkodtak, mi történhetett. 

Parti az volt

Az Index felhívta a Gigi’st, ahol annyit mondtak, hogy 25-én valóban volt egy afterparty, de azon semmiféle incidens nem történt.

Címlapkép: Marie Sophie Harvey Instagram oldala.