Holoda Attila úgy látja, kérdés, mennyire gondolja komolyan azt a kormány, amit a kedd éjszakai sajtótájékoztatón Gulyás Gergely négyszer is elmondott, amikor visszaállították az üzemanyag jövedéki adójának eredeti szintjét.

A mondat egyik felével cáfolja a másikat

Gulyás Gergelynek egy mondatban közölte azt, hogy a kormány megvédte a megvédték a magyar népet és a magyar családokat, és a szankciók nálunk nem kerültek bevezetésre, hiszen felmentést kaptunk. Majd a mondat második felében közölte, hogy és amúgy a szankciók miatt, amelyek ezek szerint ránk nem vonatkoznak, emiatt kell az ársapkát kivezetni – jelentette ki Holoda Attila energetikai szakértő az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este.

A szankciók után pont hogy csökkent az olajár

A korábbi helyettes energetikai államtitkár szerint a kettőnek semmi köze nincsen egymáshoz. Ebben az indoklásban még az is benne volt, hogy mert a szankciók miatt nőttek az olajárak. ugye bevezették ötödikén az olajembargót azokra az országokra, amelyek nem vezetéken vásárolják az oroszországi kőolajat, vagy vásárolták korábban. Erre a piac nem áremelkedéssel reagál, hanem ellenkezőleg. Szerda este 78 dollár volt, miközben 4-5 nappal ezelőtt 88 dollár volt, tehát ez tizenegy százalékos csökkenést jelent – magyarázta.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A MOL a saját hírneve is károsodott

Több szakértő is felvetette, hogy a kormány mesterségesen idézte elő a hiányt, azonban Holoda Attila nem így látja. Szerinte olyan nem várt események következtek be – elsősorban technikai, műszaki jellegűek – ami ahhoz vezetett, hogy a százhalombattai finomítónak a karbantartását nem tudták arra az időre lezárni, amikor azt tervezték. Azért jutottunk el most ide, mert ma már a MOL elkezdte elveszíteni a saját jó hírét azzal, hogy már a saját benzinkútjait sem volt képes ellátni. Ez azért korábban nem volt – jegyezte meg.

Nem érkeztek az importőrök

„Tehát amikor mondjuk úgy, hogy az általa korábban nem kiszolgált benzinkutak számára korlátozás vezetett be egészen odáig, hogy eljutott a nulla százalékig, akkor mindenki azt feltételezi, hogy biztosan azért, mert legalább a saját kútjait ellátja. (…) ugye nem jöttek be importőrök, akik hoztak volna nagykereskedőkbe üzemanyagot. Ez azzal járt, hogy már nem volt képes a MOL sem tartani” – fogalmazott.

A hatósági ár egy politikai fogás

Kijelentette, lett volna mód arra, hogy kivezessék az ársapkát, hiszen ez egy politikai termék. Kérdés, mennyire gondolja komolyan azt a kormány, amit a kedd éjszakai sajtótájékoztatón Gulyás Gergely négyszer is elmondott.

Visszaemelték a jövedéki adót

Ez pedig az, hogy a magyar emberek és a magyar családok védelmében született a korábbi döntés. „Ahhoz képest most (…) megszüntették a hatósági árat, majd még visszapakolták rá a jövedéki adónak a korábbi csökkentését is, tehát nemhogy annyival emelkedett az ár, amennyivel vissza kell, hogy emelkedjen, hanem még a plusz jövedéki adóval is”.

Nem biztos, hogy elszáll a profit-hajhászás

Elképzelhetőnek tartja, hogy a benzinkutasok most megpróbálják visszaszedni korábbi veszteségeiket. Ugyanakkor ebben van egy olyan marketing pszichózis is, hogy mindig van valaki, aki sokkal olcsóbban adja, mint a többi. Mindig lesz olyan valaki, éppen azért, hogy előnyt kovácsoljon ebből, ezért mivel a többiek ezt feltételezik, ők sem fognak nagyon elszállni – tette hozzá.

Nem egyszerű a visszarendeződés

Mindenkinek meg kell érteni, hogy azok az importőrök, akik eddig február 15.-e óta nem hoznak Magyarországra üzemanyagot, azoknak a teljes logisztikát újra kell szerveznie. Tehát én azt gondolom, hogy a logisztikával, tehát szállítás, tankerek, és minden egyébbel együtt egy nagyjából másfél-két, maximum két hónap lesz ennek az ideje – vélekedett Holoda Attila.

Az interjú itt tekinthető meg

(Kiemelt képünk saját illusztráció.)