Értelmetlen lenne a pedagógusok szúrópróbaszerű koronavírus-tesztelése – hangsúlyozta a Magyar Nemzet megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, miután a tanévkezdés miatt ismét közbeszéd témája lett a tanárok szűrése.

Néhány iskolában már az első napokban találtak fertőzöttet a diá­kok vagy a tanárok között, ezeket az eseteket helyben, célzott beavatkozásokkal kezelik, az intézmények többségében ugyanakkor zavartalanul folyik az oktatás – írja a Magyar Nemzet.

Már a tanévkezdés első napján rendkívüli szünetet rendeltek el két iskolában, két óvodában, és országszerte egy tucat intézményben találtak egy-két karanténra kötelezett, koronavírussal fertőzött személyt – tudatta tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Az oktatás beindulásával pedig napról napra érkeznek az új hírek az iskolákban észlelt megbetegedésekről, azonban összességében továbbra sincs ok arra, hogy ne hagyományos, személyes munkarendben működjenek az intézmények. Még annak ellenére sem, hogy ma 459-el növekedett a beazonosított fertőzöttek száma.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!


A tanárok, nevelők tömeges teszteléséről pedig megoszlanak a vélemények: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint tanévkezdés előtt le kellett volna szűrni, illetve a járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként érdemes lenne rendszeresen megvizsgálni minden köznevelésben és szakképzésben dolgozót. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora ugyancsak arról beszélt a minap, hogy az oktatás frekventált terület a vírus berobbanása szempontjából, hiszen az iskolanyitás jelentősen megnöveli a kontaktusok számát. A professzor szerint az egészségügyi és szociális ellátás mellett az iskolákban kellene biztosítani a legtöbb szűrést.

A lap érdeklődésére ugyanakkor a szakminisztérium egyértelművé tette: nincs értelme a szúrópróbaszerű tesztelésnek, az szakmailag teljesen indokolatlan.

– Egy PCR-tesztnek nincs szavatossági ideje, aki egy adott időpillanatban negatív, a mintavételt követően bármikor megfertőződhet – húzta alá a tárca, hozzátéve: a nemzetközi protokollnak megfelelően a PCR-tesztnek akkor van értelme, ha az érintett tüneteket mutat, illetve szoros kontaktja egy már fertőzött betegnek. – Most és a későbbiekben is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy csak a magát egészségesnek tartó, tüneteket nem produkáló egyének menjenek közösségbe, álljanak munkába – hangsúlyozta az Emmi, amely a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK), az Oktatási Hivatallal és a Klebelsberg Központtal karöltve folyamatosan figyelemmel követi a köznevelésben a fertőzöttség alakulását.

Hasonlóképp vélekedett lapunknak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is, aki szintén azt emelte ki, hogy mivel a szűrés eredménye csak a pillanatnyi állapotot mutatja, önbecsapás lenne megnyugodni a negatív teszt láttán.

– Arra pedig biztosan nincs elegendő kapacitás és életszerűtlen is lenne, hogy a 150 ezres tanártársadalmat naponta teszteljék – fűzte hozzá.

Tesztelni persze nem tilos, és van, ahol a fenntartók saját forrásból igyekeznek erre is áldozni, a Pest megyei Őrbottyánban például kötelező jelleggel szűrték az óvónőket az első nevelési napon. Ugyanígy a szakképzésben a vállalati duális partnerek is dönthetnek az oktatóik, tanulóik teszteléséről. Nagyobb tömegek esetén ugyanakkor minden jó szándék ellenére sem zökkenőmentes a dolog

A spanyolországi Madridban például százezer tanár és iskolai dolgozó szűrését kezdték meg a héten, ám a vizsgálatokat szinte azonnal fel kellett függeszteni, miután kilométeres sor és órákig tartó várakozás alakult ki az egyik kijelölt helyszínen.

A legfrissebb hazai járványügyi szabályok szerint, ha valamelyik iskolában vagy óvodában megbetegedést észlelnek, akkor az Emmi és az NNK közösen vizsgálja meg, mi legyen a következő lépés. Az iskola ideiglenes bezárásához, rendkívüli szünet elrendeléséhez az Oktatási Hivatal döntésére van szükség, tantermen kívüli, digitális munkarendet pedig az operatív törzs rendelhet el. Igazgatók vagy polgármesterek tehát nem kezdeményezhetnek egyéni akciókat a járványügyi kérdésekben.

A téma kapcsán Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő is megfogalmazta a véleményét:

„Magyarország pont olyan, mint egy ZS kategóriás katasztrófa film, szakértők hada javasol ésszerű döntéseket, de ezt az EMMI jobban tudja, kiegészítve az Operett Törzzsel. Pontosan így volt ez a maszkhasználat kezdetén is, és a jelek szerint most is.Azt írja a Magyar Nemzet, hogy „Értelmetlen lenne a pedagógusok szúrópróbaszerű koronavírus-tesztelése…Egy PCR-tesztnek nincs szavatossági ideje, aki egy adott időpillanatban negatív, a mintavételt követően bármikor megfertőződhet…a PCR-tesztnek akkor van értelme, ha az érintett tüneteket mutat, illetve szoros kontaktja egy már fertőzött betegnek”Talán sokat nem is kell magyarázni, mennyire ostoba ez az állítás, illetve gondolatmenet. Amit azért a magyar védekezésnél sokkal jobban teljesítő országok pontosan ellenkezőképpen látják. Ahogyan ezt számos magyar szakértő is, köztük a Merkely professzor is, szerintük kell és hasznos lenne a szűrés. Mellesleg így annak a nagy vzsgálatnak sem volt az EMMI szerint semmi értelme, amit négy orvos egyetem végzett, és ahol legalább valami fogalmunk alakult ki arról, hogy hány fertőzött lehet az országban. De ugyanígy semmiféle értelme nem volt a piros országokból hazajövők szűrésének stb… Nem először fogalmaz meg az EMMI szakmaiatlan és józan ésszel nézve is ostoba megállapításokat.Ahogyan teszi ezt a tanárok szűrésével kapcsolatban is. Rááadásul itt egy elég kényes, már már puskaporos helyzetben sem érti az EMMI, akihez sajnálatos módon a közoktatás is tartozik, hogy erre miért lenne szükség. Sokan rettegnek a gyereküket az iskolába küldeni, ahogyan sok tanár is fél, egy jól megszervezett és folyamatos szűrés képes lenne ezt a társadalmi feszültséget csökkenteni, ami azt is jelenti, hogy sokkal együttműködőbb környezetet is teremtene. Ez alapvetően szükséges a gazdaság és a mindennapi életünk számára is, ezt sem látja EMMI, akitől én minden funkciót elvennék, csak a temetkezést adnám át.” – írja a közösségi oldalán.

Kiemelt kép: Illusztráció