Jelentős napon van túl Kis Grófo, aki nemrég költözött Szolnokról a fővároshoz közeli Biatorbágyra. A mulatós sztár álomotthona több év építkezés után készült el, gyermekei pedig új iskolában kezdték el a tanévet pénteken. A Bulibáró nem aggódik, úgy gondolja, nem lesz gond fiai beilleszkedésével az új környezetben.

Nagy változás az életükben

A mulatóskirály két fia, a 11 éves Lacika és a 9 éves Armandóka új iskolában folytatják tanulmányaikat, ami nagy változás az életükben. Nem mindegy, hogy a gyerekek milyen könnyen és milyen gyorsan tudnak beilleszkedni egy új társaságba. Különösen igaz ez Lacikára, akinek Szolnokon már volt egy kialakult baráti köre. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem lesz gond

 „Péntek reggel volt az évnyitó, be kell vallanom, hogy én sokkal jobban izgultam, mint a gyerekek! Ez számukra egy teljesen új élethelyzet, de nem gondolom, hogy bármi baj lesz a beilleszkedéssel, mert mindketten könnyen barátkoznak, fainok, illemtudók, ami nagyon fontos” – mondta a sztár.

„Jobban izgultam, mint ők”

„Jó korán elindultunk, nehogy elkéssünk, mert ilyenkor mindig nehéz a parkolás az iskola környékén. Szerettem volna képet csinálni róluk, de annyira izgultam, hogy elfelejtettem elővenni a telefonom” – tette hozzá a Borsnak az ország Bulibárója.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Csúszott az építkezés

A Budapestkörnyéke.hu írt arról korábban, hogy Kis Grófo és családja már tavaly nyáron költözött volna, de az építkezés miatt csúszás történt. Hiába a fényűző élet, az énekes nem szeretne túl giccses otthont, sokkal inkább egy letisztult, minimalista stílusúra vágyik a családjával.

Nem talált megfelelő mestereket

Kozák László, ismertebb nevén Kis Grófo Szolnokról a budapesti agglomerációban, a budai oldalon, Biatorbágyon nézte ki új otthonát. Sokáig jól haladt az építkezés, aztán kiderült semmi sincs rendben, még a bulibáró sem talált megfelelő mestereket

Nem mindenki megbízható

„Már nem látok arra esélyt, hogy a terveink szerint be tudjunk költözni. Óriási szakemberhiány van, így bizonyos munkálatokhoz folyamatosan keresem a megfelelő embert. Tisztelet a kivételnek, de nem mindenki megbízható, még az sem, aki profi” – mondta akkor a zenész.

Nem járt sikerrel

 „Olyan is előfordult, hogy a közösségi oldalamon fordultam segítségért, de nem jártam sikerrel.” – kesergett a bulibáró.

Külön szoba, medence

„Természetesen mindhárom gyermekemnek külön szobája lesz, és az sem kizárt, hogy hamarosan egy medencében is csobbanunk majd” – tette hozzá.

Megviseli a változás

Az előadót egyébként kissé megviseli a változás, az, hogy el kell hagynia a szülővárosát. „Lelkileg nagyon nehéz lesz elhagynunk Szolnokot, de a fellépések miatt is praktikusabb Biatorbágyon élni, minden közelebb van, nyárra pedig már tele a naptár” – árulta el a sztár.

„Vízkeresztség által is újjászületünk”

Szintén a BudaPestkörnyke.hu írt arról, hogy Kis Grófo a 30. születésnapját ünnepelte, amjd újabb jelentős esemény történt az életében: „megtérő ima után egy kis idővel eldöntöttük a feleségemmel, hogy vízkeresztség által is újjászületünk, ami meg is történt Németh Sándor Úr (lelkész) segítségével!” – jelentette be a Facebookon a sztár. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt: Kis Grófo Biatorbágyra költözött a családjával. Fotó: archív