Elképszető, boratalmas körülmények között tartották ezeket az állatok Pest megyében, Gödöllőn. Most a sanyarú körülmények között tartott jószágok kimentése után büntetőeljárás indult gazdájuk ellen.

Már az utcáról látszott, hogy baj van

Állampolgári bejelentés alapján érkeztek rendőrök egy isaszegi házhoz 2019. november 24-én. Már az utcáról látszott, az udvaron és az ott lévő kalyibákban nehéz sorsú haszon-, és háziállatok küzdenek az életben maradásért. Közelebbről a látvány még borzasztóbb volt, csontsovány, hiányos bundájú birkák, elpusztult és haldokló juhok, férges, oltatlan kutya. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Brutális fotó a helyszínről

A képhez tartozó alt jellemző üres; allat1.jpg a fájlnév
Fotó: Police

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Döbbenetes jelenetek

Elsőre úgy tűnt, az egyik juh csak elpusztult társa bundás testét használja melegedésre, közelebbről döbbenten tapasztalták, a még épphogy élő jószág feje beszorult halott társa szarva alá – ki tudja mióta, írja a Police.

FRISS! Te láttad valahol ezt a két nőt? Egy bevásárlókocsinyi terméket toltak ki ebből az áruházból

Sokkoló képsorok

A képhez tartozó alt jellemző üres; allat4.jpg a fájlnév
Fotó: Police

Több állatot is az állatmentők gondjaira bíztak

A helyszínről elhozva két kecskét, 6 juhot és egy kutyát bíztak állatmentők gondjaira, az élelmükről, vízükről nem gondoskodó tulajdonosuk ellen büntetőeljárás indult.

A helyszínen elpusztult állatot is találtak

A képhez tartozó alt jellemző üres; allat5-1024x768.jpg a fájlnév
Fotó: Police

Állatkínzás gyanúja

Az 54 éves férfi ellen a maradandó egészségkárosodást vagy pusztulást okozva elkövetett állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezték, a Gödöllői Rendőrkapitányság a nyomozás iratait átadta az ügyészségnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Egyik állat rosszabb állapotban volt mint a másik

A képhez tartozó alt jellemző üres; allat2.jpg a fájlnév
Fotó: Police

Kiemelt kép: Police