Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke is megírta kiggyuladt egy panelház hatodik emeleti lakása, Budapest 19. kerületében, a lakásban egy holttestet is találtak.

Egy ember meghalt

Ahogyan azt megírtuk a helyszínre három járművel vonultak a tűzoltók, akik gyorsan megfékezték a lángokat. A mindössze fél négyzetméteres tűz az ágy mellett keletkezett. A tűzoltók oltás közben egy holttestet találtak a lakásban. Az eset körülményeit, a tűz keletkezési okát a katasztrófavédelem kivizsgálja.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felvétel a helyszínről:

Fotó: Kispest Facebook csoport

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem kell nagy tűz, hogy tragédia legyen a vége

Nem kell nagy tűz ahhoz, hogy tragédia legyen a vége. Egy néhány négyzetcentiméteres kis tűz miatt is keletkezhet annyi füst, amely halálos füstmérgezést okoz, áll az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében.

Idén még 2120 lakástűz volt az országban

Az ilyen esetek megelőzésére szolgál a füstérzékelő, amely a tűz keletkezésének legelején jelez. Idén már 2120 lakástűz volt Magyarországon, 151 ember szenvedett füstmérgezést, 25 emberen pedig már nem lehetett segíteni. Füstérzékelővel ezeket az eseteket meg lehetett volna előzni.

Fotó a helyszínről:

Fotó: Kispest Facebook csoport

Füstmérgezésben halt meg

Információink szerint az áldozat gyűjtögető volt, akinél kikapcsolták az áramot, ezért gyertyával világított. Az áldozat aztán elaludt, a sok papír pedig lángra kapott, a halál oka, füstmérgezés.

Egerben is lángolt egy családi ház

Teljes terjedelmében égett egy családi ház tetőszerkezete szombaton este Egerben, a Rozália utcában. A tűzhöz a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik három vízsugárral eloltották a lángokat. Az eset során senki nem sérült meg – derül ki a Katasztrófavédelem Facebook oldalán közzétett bejegyzésből.https://reingod.com/sync?i=ox16pv0ffmeldhht3yeyp&a=c810a686bd66546ab88be6b890334a154&cb=1468391616931222537

A csepeli gyorsbüfé is lángolt

Mint ahogyan arról a KékVillogó is beszámolt péntek délután egy robbanás miatt tűz ütött ki Csepelen, a Kossuth Lajos utcában, egy gyorsbüfénél. A tűz miatt négy embert, köztük két gyermeket szállítottak kórházba.

Heten sérültek meg

A katasztrófavédelem legfrissebb tájékoztatása szerint a csepeli tűzesetben heten sérültek meg, és a mentőszolgálat négy embert vitt kórházba.

Méteres lángokkal égett a tűz

Eloltották a tüzet

Azt is közölték az MTI-vel, hogy a robbanás egy 25 négyzetméteres üzlethelyiségben történt. A tűz továbbterjedését megakadályozták, a lángokat sikeresen eloltották. Hozzátették, a gyorsbüféből négy gázpalackot hoztak ki.

Gázpalack robbant be

csepel.info úgy értesült, hogy a robbanás egy gázpalack miatt történt, amely csere közben felrobbant. A helyszínre mentők siettek, egy alkalmazott ugyanis megsérült, de gyermekmentő is érkezett, mivel a babakocsis édesanya épp akkor haladt el a büfé mellett, amikor az felrobbant.

Négy mentőegység érkezett

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője tegnap azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a gyorsbüféhez négy mentőegységet is riasztottak. Elmondta, hogy egy férfi és egy nő az arcán, illetve a nyakán égési sérüléseket szenvedett. A sérülteket a sürgősségi osztályra vitték, hogy kezeljék az égési sérüléseiket és fájdalmaikat.

Gyerekek is voltak

A csepeli kebabosnál ott volt egy csecsemő és egy 10 év körüli kislány is, de ők látszólag nem sérültek meg, ugyanakkor kivizsgálásra őket is bevitték a kórházba.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: Kispest Facebook csoport