Rengeteg ember életet követeltek idén a balesetek, csak Budapesten 41 ember halt meg az utakon 2022-ben.

Ha ittak, ne vezessenek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomatékosan felhívja a budapestiek, illetve a Budapesten szórakozók figyelmét, hogy kellő figyelemmel közlekedjenek szilveszter éjszaka. Továbbá amennyiben, alkoholt ittak ne üljenek volán mögé, hívjanak taxit, illetve vegyék igénybe a sofőrszolgálatok szolgáltatásait. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rengetegen haltak meg idén

A BRFK egy balesetmegelőzési kisfilmet készített, amelynek „alapját” egy 2021. október 2-i halálos baleset adta, amikor két fiatal, – hogy kipróbálja egyikük új autóját – nagy sebességgel egy busznak csapódott. A film elején – kegyeleti okokból – két színész rekonstruálja a baleset elejét, majd a végén a busz kamerájának szemszögéből mutatják az ütközést. Ezzel a videóval a gyorshajtás veszélyére is felhívja a figyelmet a rendőrség.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Itt a rendőrség videója:

Küzd a rendőrség az ittas vezetés ellen

A rendőrség egyébként folyamatosan küzd az ittas vezetés ellen, még novemberben a Szomszédok Janka nénijének, azaz Pásztor Erzsinek a közreműködésével készítettek prevenciós videót.

Diszkóbalesetek

Egyre több az ittas vezetés miatt történő baleset. A péntek és szombat esti partikra siető fiatalok különösen ki vannak téve a kisértésnek, hogy igyanak egy kicsit és vezessenek. Ebből lesznek a gyakran tragédiával végződő diszkóbalesetek. 

Halálos balesetek

Az Európai Bizottság úgy becsüli, az éves uniós közlekedési halálesetek körülbelül 25 százaléka az alkoholnak tulajdonítható. Ebbe nemcsak az ittas vezető, de az ittas gyalogos és kerékpáros által okozott halálos balesetek is beletartoznak.

Nem barátok

A rendőrség arra akarja most felhívni a figyelmet, hogy az alkohol és a vezetés nem barátok. Túl sok balesetet, halálesetet okoz az utakon az alkohol.

Janka néni

A legújabb figyelemfelkeltő videóhoz Pásztor Erzsi színművészt kérték fel, hogy az egykori teleregény, a Szomszédok Janka nénijét dobja be a piás vezetés elleni kampányban.

Szomszédok stílusban

A videóban lakásban ücsörgő, iszogató fiatalokat látunk. Egyszer csak megérkezik a szomszéd, a gyakran piáló Lenke néni, aki ugyan együtt iszik a srácokkal, de megpróbálja őket lebeszélni arról, hogy autóba üljenek.

Magdi anyus az unokázós csalók ellen

A rendőrség nem először kér fel színészeket egy-egy tájékoztató videóhoz. Legutóbb a Barátok közt Magdi anyusát, Fodor Zsókát kérték fel arra, hogy az unokázós csalásokra figyelmeztessen. Ide kapcsolódik: Az agglomerációban is elszaporodó „unokázós csalók” ellen egy színésznőt vetett be a rendőrség (Videó)

Több az ittas sofőr

Magyarországon a rendőrségi statisztikák szerint a koronavírus-járvány okozta gépjárműforgalom mérséklődésével arányosan csökkent a közúti közlekedési balesetek száma, ugyanakkor az ittas állapotban okozott balesetek száma lényegében nem változott (899 volt szemben a tavalyi 925-tel). Ám arányait tekintve így 16,3 százalékos növekedés volt tapasztalható az elmúlt év azonos időszakához képest. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a videó:

Kiemelt kép: police.hu