Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt tragikus körülmények között életét vesztette Babicsek Bernát. A színész-zenész a nézők számára a Szeress most!, a Barátok közt valamint a Jóban Rosszban sorozatokból lehetett ismerős, de oszlopos tagja volt a Paddy And The Rats nevű formációnak, továbbá a színpadon is sokat szerepelt, legutolsó fellépése alkalmával Pokorny Liával játszott együtt.

Próbált menekülni

A zenész-színész holttestére január elsején talált rá a családja, Solymáron, füstmérgezés okozhatta a halálát. A tragédia részleteiről itt a BudapestKörnyékeh.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk a színész próbált menekülni a lakásból, azonban a teraszajtót már nem tudta kinyitni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szülei találtak rá

Babicsek Bernát holttestére január elsején délután találtak rá szülei. A színészt utoljára december 30-án látták. Aznap a Centrál Színházban Pokorny Liával állt a színpadon, az előadásra meghívta a szüleit is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

Nagyon fáradt volt

„Még süteményt is sütöttem, hogy megünnepeljük az előadást. Mivel a fiam utána ivott egy pohár bort, mi vittük haza. Már nagyon fáradt volt és mondta, hogy szilveszterkor nem is megy sehova, inkább otthon marad és pihen. Akkor láttuk őt utoljára élve” –mondta a Borsnak könnyeivel küzdve a színész édesanyja, felidézve a tragikus nap előzményeit.

Kigyulladt olaj okozhatta a halálát

A színész annak a solymári lakástűznek az áldozata, amelyről január 1-jén adott hírt a katasztrófavédelem. A Jóban Rosszban sztárjának halálát a tűzhelyen felejtett olajos serpenyő okozhatta, ami kigyulladt és olyan gőzöket, gázokat szabadított fel, amik miatt elfogyott az oxigén Bernát nyolcan négyzetméteres családi házában.

Nem tudták elérni telefonon

A Solymáron élő Babicsek család szilvesztere csendes pihenéssel telt.  De mikor a szülők megpróbálták telefonon utolérni fiukat, hogy boldog újévet kívánjanak neki, a színészt nem tudták elérni. Ekkor keresni kezdték, átmentek a házához.

Édesapja törte be az ajtót

„Elkezdtünk kopogni és próbáltunk benyitni a házba, de zárva volt minden. Hirtelen rossz érzés fogott el és a férjem betörte a teraszablakot. Azonnal az emeletre ment én lent kerestem a fiam, de nem volt sehol” – mondta a gyászoló édesanya.

A konyhaasztalnál feküdt

Ekkor vették észre, hogy mindent befogott valami fekete füst a tűzhely körül. „Ösztönösen a konyha sarkába kaptam a fejem és ott, a konyhaasztal mögött feküdt a fiam”.

Nem volt rajta égési sérülés

„Már teljesen meg volt merevedve. Nem volt rajta égési sérülés, csak tiszta korom volt az egész kis feje, ahogy ott feküdt. Életem végéig kísérteni fog a pillanat”.

Oxigénhiány

A konyhában keletkezett tűz feltehetően már a tűzoltók helyszínre érkezése előtt oxigénhiány miatt kialudt. Édesanyja szerint Bernát valamit sütni szeretett volna, de valószínűleg elaludt. Mikor észrevehette a füstöt, megpróbált menekülni, de már nem sikerült. Az édesanya szerint fiának esélyes sem volt a túlélésre.

Solymáron lesz a temetés

A tragikus körülmények között elhunyt színész temetése kapcsán most kiderült, hogy Solymáron helyezik majd végső nyugalomra, a Bors pedig úgy tudja, hogy a búcsúztatás nyilvános lesz. Babicsek Bernát temetése január 15-én, szombaton lesz, délután 2 órakor, a szertartásra pedig bárki, aki ismerte és szerette, elmehet, a család azonban a részvétnyilvánítás mellőzését kéri. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Babicsek Bernát – Forrás: Facebook