Pontosan négy éve történt az a szörnyű baleset Budapesten, ami 27 emberéletet követelt. 2019. május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó összeütközött a Hableány városnéző turistahajóval a Margit híd pesti hídfőjének közelében. A tragédia legfiatalabb áldozata 6, a legidősebb 71 éves volt. A 4 évvel ezelőtt történt Hableány-tragédia óta nem hirdettek ítéletet

33 dél-koreai állampolgár a hajón

A Hableány fedélzetén a kapitányon és segítőjén kívül 33 dél-koreai állampolgár tartózkodott. 27-en a Dunában lelték halálukat, mindössze 7 embert sikerült kimenteni. Egy személyt azóta is eltűntként tartanak nyilván. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Örökre megváltozott minden

Az eddig eltelt négy év sem lehetett elegendő ahhoz, hogy a Hableány-katasztrófa túlélői feldolgozzák a velük történteket, valamint szeretteik elvesztését. Nemcsak az ő életük került veszélybe, hanem végig kellett nézniük szeretteik halálát, majd napokat, heteket kellett várniuk arra, hogy megtalálják és eltemethessék rokonaikat. Öten most tagjai annak a perközösségnek, amely összesen 4 milliárd forint kártérítést követel a Viking és a Hableány üzemeltetőjétől.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elcsendesedtek a segélykiáltások

Rendőrségi vallomásában egy túlélő lány elmondta: közvetlenül a baleset után észrevettek egy másik hajót, ami elől menekülniük kellett. Egy ideig még hallottak segélykiáltásokat, amelyek aztán fokozatosan elcsendesedtek. Végül kihúzták őket egy mentőcsónakba, egy harmadik túlélővel együtt. A lány szerint csoda, hogy ők heten megmenekültek.

Hetekkel később találtak rá a rokonokra

Rokonaikat a Duna távolabbi szakaszánál találták meg, hetekkel a baleset után. Annyi időt töltöttek a vízben, hogy testük a felismerhetetlenségig torzult. Így nem tudták hagyományos koreai szertartás szerint eltemettetni őket, hamvasztani kellett.

Önvád és bűntudat

A lány súlyos önváddal és bűntudattal küzd, mivel ő javasolta a családnak a magyarországi utazást. Nem sokkal előtte a nagybátyja agyi infarktust szenvedett, és ő biztatta arra, hogy felépülését egy emlékezetes utazással ünnepeljék meg. Nagynénjét, aki lányaként szerette őt, szintén ő győzte meg, hogy tartson velük. Amiatt is gyötrődik, hogy úgy érzi: az utazás megszervezésével végső soron megfosztotta szüleit, fivérét, nagybátyjait és unokatestvéreit attól, hogy teljes családban élhessenek.

Gondatlan kapitány

A Hableány a Parlament előtt balról megelőzte az elöl közlekedő szállodahajót, majd előtte hajózott és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A Hableányt követő szállodahajót vezető kapitány ennek ellenére gyorsítani kezdett. Percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így a biztonságos távolságot nem tartotta meg, az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést nem adta le.

Fél perc alatt süllyedt el a Hableány

A nagyobb hajó – a kapitánya gondatlansága miatt – nekiütközött a Hableány hátsó részének, a kisebb hajót beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó 35 személy a vízbe került – emlékezett vissza a történtekre a Bors.

Nem az életmentés volt az első

Valószínűleg több életet is meg lehetett volna menteni, ha a két nagy szállodahajó kapitánya azonnal a mentésre koncentrál, de nem ezt tették. A hátul haladó Idun az ütközés pillanatában a baleset helyszíne felé haladt, attól körülbelül 600 méterre volt. A balesetet követően azonban az „Ember a vízben” német nyelvű rádióforgalmazást nem hallotta a kapitánya, csak azt észlelte, hogy az előtte haladó szállodahajó a híd alatt rendellenes manőverbe kezd és megáll.

Két kapitány is hibázott

A Budapesti 6. és 7. Kerületi Ügyészség a kapitánnyal szemben 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat fogházbüntetésre, amelynek végrehajtását a vádlott büntetlen előéletére és a joggyakorlatra is figyelemmel próbaidőre függessze fel és a vádlottat határozott időre a tiltsa el a vízi járművek vezetésétől. A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, rendszeres jelentkezési kötelezettsége van a rendőrség felé – közölte korábban az ügyészség.

Elképesztő körülmények

A Hableány az akkori adatok szerint mélyre süllyedt: a legmagasabban lévő pontja is két méterrel került a víz felszíne alá, a legmélyebben fekvő pedig 7,5 méter mélyen volt. A búvároknak ilyen elképesztő körülmények között kellett felhozniuk a hajóban rekedt holttesteket. A mentésben több mint 1000 ember, 246 szolgálati jármű vett részt. A víz hőmérséklete mindössze 10-12 fokos volt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotó: MTI