Súlyos testi és lelki bántalmazással gyanúsítanak négy általános iskolás fiút a Pest megyei Rádon. A fiúk három iskolatársukat bánthatták kegyetlen módon. Egy helyi nő szerint a tettes fiúkat el kell távolítani az iskolából.
Bántalmazás az iskolában
Szörnyű bántalmazás történt a napokban a Pest megyei Rádon. Három általános iskolás fiúra négy másik fiú támadt rá. Több szülő is arról számolt be az ATV Híradónak, hogy négy, 11-12 éves fiú bántalmazta több esetben is iskolatársait: a sértetteket hárman lefogták, a negyedik pedig a végbelébe dugta az ujját. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Decemberben kezdtek vadászni a fiúkra
A támadók, a csatornának nyilatkozó nő unokájával is ezt kísérelték meg, de az a fiú ki tudott szabadulni a támadók kezei közül, nem úgy, mint a másik három gyermek. A nő elmondta, a támadók decemberben kezdtek el vadászni egyes iskolatársaikra, és magyarázatot is adtak tettükre.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Erőszakos bántalmazás
„Valami rajzfilmmel, hogy abban ez a harci jel, és akkor abban így harcolnak meg verik a másikat, csakhogy ez továbbfajult ezt én már nemi bántalmazásnak, vagy erőszaknak mondanám” – mondta a nagymama.
Esernyőt is használhattak
Az asszony szerint a támadók egyik alkalommal esernyőt is használtak a bántalmazáshoz. A helyiek szerint az igazgató rosszul kezeli a történteket. „Elbagatellizálja, négy fal között maradjon, gyermeki csínytevés. Szerintem ő itt ne maradjon egy percig sem”.
Ki kell rúgni őket az iskolából
Az ATV megkereste az iskolát, az intézményvezető azt írta, nem kíván nyilatkozni. A híradónknak nyilatkozó asszony elmondta, saját unokáit is félti, és szeretné, ha az elkövető gyerekeket eltávolítanák az iskolából. A nagymama szerint az áldozatok családjainak nem lenne szabad elzárkózni a nyilvánosság elől, különben ezek az esetek folytatódni fognak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: rádi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola