Gyanúsítottként hallgatták ki annak a 22 éves lánynak a párját, aki még tavaly augusztusban fulladt bele a Dunába, azt követően, hogy a vízbe borultak a gumicsónakjukkal.

Tavaly történt

Az esetről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk a 22 éves lány, Szabina és a barátja, tavaly augusztus 21-én borult bele a Dunába Gödnél. A fiatalok gumicsónakkal eveztek a vízben, és a Tények információi szerint egyikük sem viselt mentőmellényt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felállt a gumicsónakba

A fiú és a lány a tragédia előtt iszogattak a parton, utána mentek be a vízbe. A férfi állítólag felállt a gumicsónakban, mert meg akarta fogni egy fa ágát, emiatt borultak bele aztán folyóba. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

“A fiú az egyik csónakban ücsörgött, látszott rajta, hogy szinte nincs magánál az aggodalomtól” – intézetben nőtt fel az a 22 éves lány, aki belefulladt a Dunába Gödnél, Szabina szerelmével vakációzott

A parton lévők próbáltak segíteni

A parton sátorozó fiatalok közül sokan próbáltak segíteni rajtuk, valamint egy hajós is a segítségükre sietett, de csak a férfit tudták kimenteni.

Másnap találták meg a lányt

A lányt órákon át keresték, halradarral is próbálkoztak, de hiába. Végül a búvárok találták meg a fiatal holttestét másnap délelőtt.

Kapcsolódó:

Tragédia Gödnél: a vízbe fulladt Szabina párja teljesen összeomlott, a barátok attól tartanak, Levente kárt tesz magában

Büntetőeljárás indult

A 24. hu most az írja, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben, a lány párját pedig meggyanúsították. A portál megkeresésére Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vizirendészeti Rendőrkapitánysága folytat nyomozást az ügyben halált okozó, nem gépi meghajtású úszólétesítmény vezetésével elkövetett ittas járművezetés bűntette miatt. Az irányítási feladatokat pedig a Budakörnyéki Járási Ügyészség látja el.

A férfit gyanúsítják

„Az elhunyt nővel egy csónakban utazó férfit hallgatták ki gyanúsítottként a fenti bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. Első kihallgatása során a férfi panasszal élt a vele közölt gyanúsítás ellen, és nem tett vallomást. Folytatólagos kihallgatásakor azonban részletes vallomást tett az esetről” – közölte az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre az ügyész

Még nem fejeződött be a nyomozás

A nyomozás még nem fejeződött be, de már a végéhez közelít, ezért a vádemelés ügyében még nem született döntés, számolt be róla a lap. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A gödi Duna-part