Egy vajúdó asszonynak segítettek eljutni a kórházba a budapesti rendőrök még május végén. Az anyát a rendőrök a szolgálati autóba ültették és úgy vitték a kistarcsai kórházba, ugyanis attól tartottak más esetben nem érnének be időben.

Nem volt még ilyenben része

A egyik rendőr, Zsebi Norbert akkor azt nyilatkozta a Borsnak, hogy hivatása során sok mindent látott és élt már át, ám ehhez hasonló élményben korában még nem volt része.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Minél előbb el kellett jutni kórházba

„Éppen az utcán álltam, amikor hirtelen megállt mellettem egy autó, benne egy fiatal párral. Láttam rajta, hogy meglehetősen stresszes, ezért azonnal sejtettem, hogy segítséget szeretne kérni. Azt mondta, hogy a felesége bármelyik pillanatban megszülhet, ezért a lehető leggyorsabban be kell jutniuk a kistarcsai kórházba” – mesélte a lapnak akkor a hős rendőr.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gondolkodás nélkül cselekedett

„Gondolkodás nélkül megkértem a házaspárt, hogy a kismama üljön át hozzám a járőrautóba, a férje pedig jöjjön utánunk a saját kocsijával. Természetesen értesítettem a szolgálatirányítót, aki megadta az engedélyt, hogy a megkülönböztető jelzést használva bevigyem az anyukát a kórházba” – emlékezett vissza a történtekre Norbert.

A kórház bejáratáig kísérte

A rendőr a kismamát természetesen csak a kórház bejáratáig kísérte, ám így is megtudta, hogy a hölgyet azonnal a szülészetre vitték, ahol 15 perccel később egészséges kislánynak adott életet. Az anya és a gyermek is jó egészségek örvendenek.

Nagyon izgult

Zsebi Norbert akkor a lapnak az is elárulta nagyon izgult az út során, kicsit tartott tőle, hogy neki kell majd levezetnie a szülést. Adrienn állapota nem engedte, hogy komolyabban kommunikáljak vele, de persze egy kicsit így is beszéltem hozzá. Igyekeztem megnyugtatni, hogy minden rendben lesz – árulta el a Borsnak pár hete Norbert.

Köszönetet mondott a házaspár

A házaspár ezt követően levélben köszönte meg a körzeti megbízottként is tevékenykedő Norbert helytállását. „Sohasem feledjük, amit értünk tett. Kívánunk önnek minden szépet és jót az életben, és teljesüljön mindaz, amire vágyik!” – írta a pár a rendőrnek.

Meglátogatták a családot

Zsebi Norbert és a 16. kerületi rendőrkapitány most meg is látogatták a családot, erről a BRFK Információs portál számolt be nemrégiben. „Horváth Szabolcs r. alezredes, a 16. kerület rendőrkapitánya és Zsebi Norbert r. főtörzszászlós meglátogatta azt a családot, akiknek 2021. május 26-án reggel segített eljutni a kórházba, mert a nőnél megindult a szülés. Beültette a vajúdó nőt a rendőrautóba, és kék lámpával hajtottak a kistarcsai kórházba. Zsebi Norbert stílusosan Zsebi babát és anyukáját, Kangát vitte az újszülött kislánynak.”  

Itt a videó a találkozásról:

Dér Heni is rendőri felvezetéssel ment be a kórházba

Mint ahogyan azt korábban a BudapestKörnyéke.hu is megírta szirénázó rendőrautó vezette fel Déri Henit és férjét, miután az énekesnőnél beindult a szülés. Heni férje a 7. kerületben kért segítséget a rendőröktől. Az anya és a baba azóta már otthon vannak és mindenki jól van. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: BRFK Információs Portál videorészlet