Takarítóként dolgozott egy ferencvárosi irodaházban a férfi, úgy döntött a műszak végén ellop egy számítógépet és elássa a kertben. Közben elfogtak egy férfit, akinek az volt a szokása, hogy semmiért sem fizetett. Előfordult, hogy két liter sört egy perc alatt megivott és a számla rendezése nélkül távozott. Őt is megtalálták most a rendőrök.

Tolvaj takarító

A ferencvárosi rendőrök a beszerzett adatok alapján eljutottak az irodaház egyik alkalmazottjához, aki a cégnél takarítóként dolgozott. A nyomozók a feltételezett elkövetőt lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mely során beismerő vallomást tett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ruha alá dugta a számítógépet

Elmondta, hogy egy harapófogóval elvágta a rögzítőkábelt, majd az így megszerzett számítógépet a ruhája alá rejtette, munkája végeztével pedig magával vitte és elrejtette.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

A kertben ásta el a laptopot

Célja a pénzszerzés volt: a közel félmillió forint értékű laptopot el akarta adni. A férfi elárulta azt is, hogy hová rejtette az ellopott tárgyat, amit a rendőrök jelenlétében előásott rejtekhelyéről, a föld alól.

Nem fizetett semmiért

Közben a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztályának munkatársai vádemelést javasolnak egy 51 éves dunaújvárosi férfi ellen, akinek szinte szokásává vált, hogy nem fizetett semmiért.

Két liter sört ivott meg 1 perc alatt

A boltokban, benzinkutak shopjaiban, cukrászdában a polcról levett árut, jórészt alkoholos italt ott helyben elfogyasztotta, mellőzve a termék kifizetését. Volt olyan eset, amikor a tolvaj a 2 literes sört gyakorlatilag egy perc alatt megitta.

Sok boltot károsított meg

A gyanúsított ellen a kunszentmiklósi rendőrök nyolc eset miatt folytattak eljárást. Az italozó férfi Szalkszentmártonban, Baján, Kiskunhalason, Kecskeméten és Budapest több pontján is megkárosította a boltosokat.

Törvénytelen italozás

Az egyes események szabálysértésnek indultak, azonban gyorsan kiderült, hogy T. Gábor szinte sportot űz az ilyen módon elkövetett tolvajlásból, így a nyomozók bűncselekménnyé minősítették át a törvénytelen italozásokat.

Vádemelés

A jelenleg szabadlábon védekező, nyolcrendbeli lopás vétség elkövetésével gyanúsítható férfi ügyében a zsaruk a nyomozást befejezték, és ellene vádemelést javasolnak az illetékes ügyészségen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció