Alig több, mint egy hónapja indult el az új fővárosi rezsitámogatás, és a tavalyi évhez képest máris több, mint ötször annyian igényelték.

Megélhetési válság Magyarországon

A gazdasági- és energiaválság hatásai gyorsan megélhetési válságot is eredményeztek Magyarországon. Az élelmiszerárak az egekben, a rezsiköltségek elszálltak. Eközben az önkormányzatok energiaköltségei is több tízszeresére emelkedtek, mégsem feledkezhetünk meg az elveinkről és értékeinkről – írta közösségi oldalán Budapest főpolgármestere. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A közösség erejében hisznek

„A mi gondjaink ugyanis eltörpülnek azokéhoz képest, akiknek a lakhatásukat és megélhetésüket veszélyezteti a kialakult helyzet. Miközben a magyar kormány éppen lerázza magáról a szociális gondoskodás feladatát, és az egyénre hárítana minden felelősséget, mi továbbra is a közösség erejében hiszünk” – fogalmazott Karácsony Gergely.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Új rezsitámogatási rendszer

A főpolgármester kiemelte: ragaszkodnak a szolidaritáshoz, a segítségnyújtáshoz, mert Budapest ereje a közösség erejéből fakad. Kötelességüknek érzik támogatni és megvédeni a nehéz helyzetbe került budapestieket, ezért is vezették be az új, könnyebben hozzáférhető rezsitámogatási rendszert, amit október elseje óta lehet igényelni.

Drasztikusan nőtt az igénylések száma

Az igénylések száma pedig alátámasztja az elképzeléseket: az októberi adatok szerint 2021-hez képest ötször, 2020-hoz képest pedig több, mint hétszer annyian igényelték a támogatást. A támogatásokat továbbra is igénybe lehet venni a kerületi önkormányzatok irodáiban. Fontos megjegyezni, hogy a kerületi és fővárosi támogatás nem zárja ki egymást.

Sokat mondó adatok

Forrás: Facebook

Megszavazták a Tiborcz-adót

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés október második felében elfogadta Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát az építményadó-rendelet módosításáról, vagyis – a bíróság által is jóváhagyott elnevezéssel élve – a Tiborcz-adó bevezetésének lehetőségéről.

Nagyobb vagyon – több szolidaritás

A pusztító erővel érkező szociális krízis idején különösen igaz: a nagyobb vagyon nagyobb felelősségvállalással, több szolidaritással kell együtt járjon, állt az indoklásban.

Mutassanak példát a leggazdagabb magyarok!

„Ezért hamarosan kéréssel fordulok a leggazdagabb magyarokhoz, hogy járuljanak hozzá ők is a fővárosi rezsitámogatási rendszerhez, mutassanak ők is példát szolidaritásból. Ez egy kérés lesz, mert így tartom helyesnek” – írta a döntés kapcsán Karácsony.

Hiányzik a pénz a közösből

„Napnál világosabban látszik: a megélhetési válság, az elszabadult infláció és az egekbe szökő rezsiköltségek kezeléséhez hiányzik az a rengeteg pénz a közösből, amit a NER oligarchái zsebre tettek” – állt a főpolgármesteri összegzésben.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely. Fotó: archív.