Koltai János június 8-án lett 88 éves, ám a születésnapja nem ünnepléssel, hanem aggódással és szomorúsággal telt. Felesége, a szintén színész Pap Éva ugyanis évek óta súlyos betegséggel küzd, jelenleg is kórházban ápolják.

Visszavonultan él

Régóta nem lehetett hallani a Szomszédok Gábor Gáborát alakító Jászai Mari-díjas színészről, hiszen szintén színész feleségével már évekkel ezelőtt visszavonultak a szakmától, interjút pedig csak ritkán adnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Aggódik

A Blikk a születésnapja alkalmából hívta fel telefonon Koltai Jánost, akinek erős fájdalommal és szomorúsággal volt átitatva a hangja. A jeles nap ugyanis egyáltalán nem a kedves jókívánságról, az örömről szólt, hanem az aggodalomról: imádott felesége, Pap Éva – aki immáron ötvenkilenc éve hű társa – egy ideje kórházban van.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kórházban van a felesége

„Nem érdekel most a születésnapom, gondolni sem tudok rá, beszélni sem akarok róla. Csak szegény feleségem körül járnak a gondolataim, mert kórházban van és nagyon aggódom érte” – sóhajtott fel szomorúan Koltai János, aki szinte minden nap látogatja nejét a kórházban – írja a Blikk.

Rosszak a kilátások

„Nemrég hozták át a Péterfy kórházba, most itt kezelik. A fiammal rendszeresen látogatjuk, de szegény nincs jól. Évek óta egy súlyos betegséggel küzd, tavaly meg is műtötték, de most nem túl jók a kilátások. Imádkozom érte és a csodában bízom, mert másban nem nagyon tudok.”

Idilli évek

Koltai János és Pap Éva hosszú évek óta távol a nyilvánosságtól és a szakmától élik nyugodt és idilli nyugdíjas éveiket. Idejük nagy részét a Balatonhoz közeli falucskában, Ádándon töltik, ahol kis birtokjukon csodálatos kertet gondoztak, tele gyümölcsfákkal, amelyek terméséből a színésznő rendszeresen befőzött.

Sokat van Budapesten

Ő gyakran járt a fővárosba is, hogy vigyázzon imádott unokájára, aki 2009-ben született. Most Koltai János is Budapesten tartózkodik, hiszen a neje itt kapja meg a megfelelő ellátást, ő pedig annyi időt akar mellette tölteni, amennyit csak lehet.

Hiányzik neki a birtok

”Hiányzik a vidéki birtokunk, ha a feleségem nem lenne súlyos beteg, biztos ott lennénk. Most viszont a fővárosban kell maradnunk, mert itt tudják őt ellátni. Reménykedem abban, hogy még lesz alkalmunk együtt visszatérni vidékre, majd folytatni a megszokott kis életünket” – mondta keserűen a színész.

Díszleteket is tervezett

Koltai János sokoldalú művész. Színészként elsősorban karakterszerepek megformálásával aratott sikert. Több előadás díszleteit is ő tervezte. A Budapest Filmstúdió és a Balázs Béla Filmstúdió munkatársa volt, ahol kisfilmeket készített.

Két diploma

A Képzőművészeti Főiskolán 1959-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán pedig 1963-ban végzett. Akkor szerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol két évet töltött. 1965 óta a Madách Színház tagja.

Állandó Szomszédok tag

1990-ben Székesfehérvárott önálló képzőművészeti tárlata volt. A Szomszédok című ikonikus magyar teleregény mindig tettre és vállalkozásra kész karakterét, Gábor Gábort játszotta a kezdetektől a sorozat végéig. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Koltai János – Forrás: MTVA/MTI