Lecsapott az előre beharangozott szélvihar az agglomerációra. Budapest környékén egymás után dőlnek ki a fák, és utakat is le kellett zárni. vigyázzanak magukra!

Fák dőltek ki, ágak szakadtak le  

A viharos széllökések miatt, Nagykovácsiban több helyszínen is fák dőltek ki, ágak szakadtak le. A Készenléti Szolgálat és a NATÜ munkatársai segítenek, ahol tudnak, de kapacitásuk véges – számolt be róla közösségi oldalán a település polgármestere, Kiszelné Mohos Katalin.

Kettétört egy gesztenyefa

A temetőben is kettétört egy gesztenyefa, szerencsére sírt nem rongált meg. Az ezzel kapcsolatos kárelhárítást a jövő héten fogják elvégezni. Az ágletörések veszélye miatt a mai napra a temetőt bezárták, írta a polgármester.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szerencsére nem rongált meg sírt a szélvihar

Fotó: Kiszelné Mohos Katalin polgármester

Lezárták a Telki utat

A leszakadó ágak miatt le kellett zárni a Telki utat a kőkereszttől a hídig. „Kérem, fokozottan figyeljenek oda saját és embertársaik, valamint a vagyontárgyaik biztonságára! Ne álljanak, ne parkoljanak idős, terebélyes fák alatt, kirándulásnál is figyelmesen válasszák meg a terepet” – írta a település első embere.

Kidőlt fa Nagykovácsiban

Fotó: Kiszelné Mohos Katalin polgármester

A kerítést is megrongálta egy kidőlő fa

Fotó: Kiszelné Mohos Katalin polgármester

Maradjunk otthon!

Az agglomeráció más részeit sem kímélte az előre beharangozott szélvihar.  Fák dőltek utakra, faágak szakadtak le több településen, illetve a fővárosban is. Akinek nincs halaszthatatlan tennivalója, maradjon otthon!  

Csömöri helyzetkép

Fotó: facebook

Pillanatkép a 2. kerület Széchenyi utcájából

Fotó: Facebook

Értesítsék a Katasztrófavédelmet

Amennyiben a forgalmat jelentősen akadályozó, vagy kifejezetten veszélyes helyzetet látnak, értesítsék a 112-es telefonszámon a Katasztrófavédelmet!

Kiemelt kép: Nagykovácsiban is lecsapott a szélvihar. Fotó: Kiszelné Mohos Katalin polgármester