Egy kilométeren keresztül ment szembe a forgalommal egy autós a Könyves Kálmán körúton. Az ámokfutót a szirénázó polgárőrök sem tudták megállítani.

Péntek éjjel egy szürke Fiat a Könyves Kálmán körúton hosszú ideig a forgalommal szemben autózott.

A szabálytalanul közlekedő autós az őt szirénával üldöző polgárőrök jelzésére sem állt meg, a helyesen közlekedőknek kellett odafigyelni, hogy ne legyen baleset a dologból.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Végül rendőri segítséggel egy kereszteződésben sikerült lekapcsolni az autóst, akiről kiderült, részegen ült a volán mögé.

Az esetet a polgárőrök mögött haladó autós vette videóra, a felvételeken pedig jól látszik, hogy a Fiat sofőrje akkor kezdett el lassítani, mikor a szembejövők sorozatosan dudálással és villogással jelezték, hogy nem jó helyen megy.

Nem sokkal később egy rendőr is a menetiránnyal szemben haladó autó után fordult, amit így végül az egyik kereszteződésnél sikerült megállásra bírni, így nem lett baleset a dologból.

Kiemelt kép: Bp-i autósok Közössége