A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az azonosítást követő fél órán belül elfogták a férfit, aki egy késsel életveszélyesen megsebesítette volt párját.

A nyomozás adatai szerint 2020. január 3-án este az akkor 38 éves budapesti M. András megjelent volt barátnője XI. kerületi Menyecske utcai lakásánál, hogy kérdőre vonja szakításukkal kapcsolatban. A nő a férfit a lakásba beengedte, de ezt követően szóváltásba keveredtek. A férfi érkezését megelőzően a lakásban dolgozott egy lakatos is, aki a nő kérésére éppen a bejárati ajtó zárját cserélte le.

Veszekedés közben a nő megkérte volt párját, hogy menjen el, különben hívja a rendőrséget. A férfi erre a zsebéből elővett egy kést és többször megszúrta a nőt. A lakatos a nő védelmére kelt, de a sértett így is életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az elkövető ugyan elmenekült a helyszínről, de a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói a 38 éves budapesti M. Andrást fél órán belül V. kerületi lakásban elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói M. Andrást emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A férfi azóta is letartóztatásban van.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére – írja a Police.