A divattervező és élettársa idén először láthatták egymást. Eddig azt sem engedte nekik a hatóság, hogy tartsák egymással a kapcsolatot.

Csak a szülei látogathatták a divatgurut

Herczeg Zoltánnak megtiltotta az ügyészség, hogy a szülein kívül bárkivel találkozzon a börtönben. Még az élettársával, Mariannal sem láthatták egymást. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Még a kapcsolatot sem tarthatta akárkivel a divattervező

Az ügyészség úgy döntött, hogy Herczeg Zoltán csak a szüleivel léphet kapcsolatba amióta letartóztatták, egészen eddig. A párja és a közeli barátai hiába szerettek volna legalább telefonon vagy levélben kommunikálni vele, erre nem volt lehetőségük. Mind a divatguru, mind a párja és a barátai kérelmei elutasításra kerültek ezt megelőzően.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezzel indokolta az ügyészség a döntést

A Blkk annak idején már megkereste az ügyészséget, hogy indokolja meg, miért nem tarthatja senki más a kapcsolatot Herczeg Zoltánnal a szülein kívül. Akkor egy általános választ kapott a lap. Ebben arra világított rá az ügyészség, hogy “a büntetőeljárás eredményessége vagy más személy életének, testi épségének védelme figyelembevételével dönt” ilyen esetekben a szervezet.

Felülvizsgálhatták a döntést

Vélhetően azóta már felülvizsgálták azt, hogy ki tarthatja a kapcsolatot a divatguruval. Párja ugyanis elmondta a Blikk számára, hogy váratlanul engedélyezték számára, hogy meglátogassa a több mint öt hónapja börtönben lévő élettársát. Ez a találkozás mindkettejük számára drámai volt elmondása szerint.

Nincs rá magyarázat, miért történt változás

Mariann azt is elárulta, hogy nem derült ki, eddig miért nem engedték azt, hogy kapcsolatba lépjenek egymással. Arra sem kapott választ, hogy milyen okból kifolyólag engedélyezték most mégis azt, hogy lássák egymást és kommnikáljanak. Kiderült, hogy a divatgurut három barátja is meglátogathatja a börtönben.

Nem érinthették meg egymás kezét sem

Herczeg Zoltán és párja külön helyiségben voltak, amikor találkoztak. Egy plexi választotta el őket egymástól, és telefonon tudtak kommunikálni. A szigorú szabályok egyetlen érintést sem tettek lehetővé.

Ezt mondta Mariann

“Az első, ami eszembe jutott, hogy szerettem volna Zolit a zsebembe tenni, és elhozni onnan” – mondta a nő. Határozottan állította, hogy a divatgurunak semmi keresnivalója a börtönben, mivel nem bűnöző és nem is vett részt drogkereskedelemben.

Sírtak, amikor elbúcsúztak egymástól

Mariann elmondta, hogy látja a párján, hogy igyekszik erős maradni. Eközben ő azonban tudni véli, hogy Herczeg Zoltán nem olyan erős, mint amilyennek szeretné magát mutatni. Amikor eljött a búcsú pillanata, sírtak, és a plexi két oldalához simultak.

Hamarosan szabadulhat a börtönből a divattervező?

Herczeg Zoltán párja bizakodó a jövőt illetően. Azt mondta, az ügyvédek szerint nagyon jó esély mutatkozik annak kapcsán, hogy e hónap végén szabadlábon engedik a divatgurut. Mariann meg van győződve róla, hogy ez így is lesz.

Október óta van börtönben

A divattervezőt még tavaly október 21-én tartóztatták le. A lakása átkutatása során jelentős mennyiségű kábítószer-gyanús anyagot találtak. A hírek akkor arról szóltak, hogy akár 8 év börtönt is kiszabhatnak rá. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Herczeg Zoltán – Forrás: archív