Tamás és felesége, Melinda tíz éven át voltak együtt. Házat vettek, összeházasodtak, majd a gyermekáldás után rémálommá vált az életük.

Beteg lett az anyuka

Kiderült, hogy Melinda daganatos betegséggel küzd, áttét volt a máján és a veséjén is. A terhesség korai stádiumában tudta, hogy véges az ideje, ezért lemondott a kezelésekről a kisfia élete miatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Veszélyben volt a baba élete is

A 25. hétre született meg a kis Ákos, ekkorra már Melinda tüdején is volt áttét és meg kellett császározni, mivel a baba élete is veszélybe került.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elhunyt az édesanya

Nem sokkal a baba születése után Melinda elhunyt, a férje Tamás, a feleségét temette, és a kisfiát látogatta a kórházban.

Segítségre van szüksége

Most segítségre van szüksége, az Anyák az Anyákért Alapítvány oldalán bárki támogathatja az özvegy magyar édesapát.

Lakáshitelt kell fizetnie

A legnagyobb segítség az anyagi támogatás, hogy a lakáshitelt tudja fizetni, aminek a havi részlete 95 ezer forint. Ezen felül a kisfia ellátásához a tápszer, a pelenka és egyéb dolgok havi szintű megvásárlása.

Egy részsikert már elértek

Egy nagy sikert már sikerült elérni: ezen a héten összejött annyi pénz, hogy ki tudták fizetni Tamás hiteltörlesztő elmaradásának egy részét, így már legalább a szerződés felmondása nem fenyegeti a nehéz helyzetben lévő édesapát. Tamás könnyeivel küzdve köszönte meg, hogy egy nap alatt ekkora segítséget kapott.

Ruhákat is elfogadnak

Ruhára 68-as mérettől van szükség, ezt az alapítvány zuglói raktárában tudják leadni, a Facebook oldalukon megjelölt adományátvételi időpontokban. Azt kérik, ebben ez esetben a csomagra írják rá, hogy Tamás és kisfia részére.

Szívbe markoló levél

A BudaPestkörnyéke.hu írt korábban arról, hogy szívbe markoló levelet kapott az az özvegy férfi, akinek covidos feleségét 10 órán keresztül várakoztatták a veszprémi kórház folyosóján. Dóri gyermeket várt, 2 nap alatt olyan súlyos állapotba került, hogy kisfiát császármetszéssel hozta világra. Ezután lélegeztetőgépre került és meghalt.

Megmentették

Egy ismeretlen nő írt az özvegy férfinak, hogy az ő életét azért mentették meg, mert tanultak Dóra tragédiájából és szinte azonnal Budapestre szállították, ahol már megfelelő ellátást kapott.

Dórának köszönheti az életét

„Sajnálom, hogy neki nem volt akkora szerencséje, mint nekem. Kitartást kívánok Nektek, hogy ezt a hatalmas katasztrófát át tudjátok vészelni. Kérlek mondd, hogy miben tudnék Nektek segíteni? Mire lenne szükségetek? Szeretném megköszönni és viszonozni, hogy én élhetek, hiszen ezt Dórinak köszönhetem” – írja a covidot túlélő asszony. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció. Forrás: Anyák az Anyákért Alapítvány