Százmilliárd forintos támogatást követelt a magyar turisztikai, vendéglátó és kulturális szektor vállalkozásainak, valamint a szabadtéri látványosságoknál azonnali nyitást, a kijárási tilalom idejében pedig rövidítést javasolt szombati online sajtótájékoztatóján Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.

Lazítani akar, nem lázítani

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: lazítani akar, nem lázítani, nem esztelen és idő előtt nyitást szorgalmaz, hanem átgondolt és észszerű döntéseket, amelyek könnyítést adhatnak a gazdaságnak és a pszichés terhelés alatt lévő társadalomnak is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Rengeteg ember megélhetése a tét

Rámutatott: Magyarországon csaknem hatszázezer ember megélhetése függ az ágazat működésétől, és szakmai egyeztetést követelt a kormány, valamint a szolgáltatói szektor érdekvédelmi képviselői közt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fel kellene oldani a teljes zárlatot

Javaslatait ismertetve elmondta: a szabadtéri látványosságok – például állatkertek, vadasparkok, szabadtéri kalandparkok, jégpályák – esetében a teljes zárlat azonnali hatályú feloldására lenne szükség a megfelelő létszámkorlátozás és járványügyi előírások betartása mellett. Szintén a szerinte indokolatlan zárlat azonnali feloldását kérte azon vendégházak, kulcsos házak, családi szállásadók esetében is, ahol a korlátozott létszámú, azonos háztartásból érkező személyek vendégül látása megoldható.

Azonnali egyeztetés

Azonnali egyeztetést javasolt a színházak, mozik, cirkuszok, könyvtárak és múzeumok fenntartóival is, hogy ha vállalják a szigorú és ellenőrzött maszkviselésre, létszámkorlátra, és távolságtartásra vonatkozó szabályok betartását, fokozatosan nyitni tudjanak.

A kijárási tilalom kérdése

Ujhelyi István a kijárási tilalom jelenleg hatályos este nyolc órai határidejét legalább egy vagy két órával kitolná a boltok nyitva tartásának meghosszabbítása mellett, csökkentve az esti órákban a tömeget az üzletekben.

Szigorú protokoll

A politikus véleménye szerint egy szigorú protokoll mentén az egészségügyi előírásokat betartó szállodák újra fogadhatnának korlátozott számú vendéget, az éttermeknél pedig mielőbb engedélyezné a teraszok megnyitását, valamint megfelelő asztal-, illetve létszámkorlátozással az újbóli vendégforgalmat.

Támogatás

A szocialista politikus emellett azonnali, százmilliárd forintos támogatási keret megnyitását követelte a szektornak, illetve az MSZP korábbi javaslatait – az igazoltan koronavírus-fertőzöttek számára a százszázalékos táppénz biztosítását, illetve az álláskeresési járadék kilenc hónapra történő megemelését – is megismételte.

Viszontgarancia

Hozzátette: az állam mielőbb adjon viszontgaranciát azon ágazati munkavállalóknak, akik a vendéglátás bizonytalan helyzete miatt nem kapnak hitelt a piacai alapon működő bankoknál. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Illusztráció, Freepik