Ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu agglomerációs hírportál is megírta A 9-es és 151-es járatokat gyakorlatilag csak úgy ellepték a rendőrök a napokban,  ennek hátterében valószínűleg az állhat, hogy az említett buszokon az utóbbi időben több támadás is történt.

Lakossági jelzés

Mint megírtuk lakossági jelzésre reagálva március 11-e óta rendszeresen jelen vannak a 9-es, illetve 151-es járatokon a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai és a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei, szerdán és csütörtökön azonban még több egyenruhást lehetett látni ezeken a járatokon, számolt be róla a hvg.hu. Mint írják e két napon gyakorlatilag folyamatos ellenőrzést tartottak a teljes útvonalon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Ellenőrzés a buszon:

Fotó: Police

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Végállomásokon és megállóhelyeken is ellenőriznek

A lap azt írta, hogy a járőrök, a BKK biztonsági szolgálata, illetve a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai a végállomásokon és a megállóhelyeken is ott lesznek.

Biztonságérzet

Az utasok biztonságérzetét célzó közös bűnmegelőzési akciót a szükséges intenzitással és rendszerességgel pedig a jövőben is folytatni fogják, derül ki a hvg.hu írásából.

Fokozottan ellenőrzik a kritikus vonalakat

Március 11-e és 29-e között a 9-es autóbusz Kőbánya alsó vasútállomás és a Harminckettesek tere, a 151-es autóbuszon pedig Kőbánya alsó vasútállomás és Kőbánya-Kispest közötti szakasza került górcső alá. Kábítószer hatása alatt álló vagy részeg utasokkal ekkor nem találkoztak, de a lakossági visszajelzések alapján még fokozottabban ellenőrzik a két vonalat.

Megvágtak egy nőt a csepeli buszon

Bár a közleményben nem szerepelt, de vélhetően azért pont e két járatot ellenőrizték fokozottan, mert az utóbbi időben mindkettőn megtámadtak egy-egy utast. Mint ismert a 151-es buszon Csepelen egy férfi megszúrta egy nő arcát, a gyanú szerint azért, mert Free SZFE feliratú maszkot viselt, ennek részleteiről itt a BudapestKörnyéke.hu agglomerációs hírportálon is beszámoltunk.

Több támadás is történt az utóbbi időben

Fotó: Police

A 9-es buszról lerángattak egy nőt

A 9-es buszról pedig szombaton kora reggel egy férfi lerángatott egy nőt, aki a megállóban megpróbált megerőszakolni.

28 rendőr vett részt az akcióban

A police.hu közlése szerint az utasok biztonságérzetének növelése érdekében tartott akcióban 28 rendőr, a BKK biztonsági szolgálatának 12, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 8 munkatársa ellenőrizte a két járatot, valamint a megállóhelyek környékét 2021. március 31-én és április 1-jén reggel fél héttől este nyolc óráig.

50 emberrel szemben intézkedtek

A kétnapos akcióban összesen 50 emberrel szemben intézkedtek. A rendőrök három embert elfogatóparancs alapján elfogtak. Négy embert testi sértés, kábítószer birtoklása, valamint lopások gyanúja miatt, egy embert tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt előállítottak.

Kiskorúakat is intézkedés alá vontak

Két kiskorút is intézkedés alá vontak, akikről kiderült, hogy engedély nélkül távoztak gyermekvédelmi intézményből.

Sokan nem viseltek maszkot

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 21 embert feljelentettek és 16 emberrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, míg szeszes ital közterületen történő fogyasztása miatt egy embert jelentettek fel és egy emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot. Az intézkedésekre túlnyomó többségben nem a buszokon, hanem az utcán volt szükség.

Rendszeres ellenőrzés

A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködésének keretében kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A megállóhelyeket és azok környékét rendszeresen ellenőrzik, és a lakossági visszajelzéseket figyelembe véve további hasonló fokozott ellenőrzések is várhatóak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Police