Támogatják a családtagjai a múlt vasárnap különös kegyetlenséggel megölt Szilágyi István özvegyét, Humenyánszky Jolánt. A szobrász beszélt rég nem látott unokájával, ám a fiatal fiú rossz hírekkel szolgált a gyászoló özvegynek, mivel a koronavírus-járvány miatt nem tud hazajönni a temetésre.
Azt mondta az unokám, hogy nem jönnek haza a temetésre. Brüsszelben élnek és nem jó a kocsijuk, repülővel pedig nem tudnak jönni. A vírus miatt most két hetet karanténban kéne tölteniük, ezért nem lesznek itt a temetésen.
Nem örülök, mert jó lett volna, ha mellettem vannak, ráadásul úgy szeretem az unokámat. Nagyon okos fiú – mondta a Blikknek Jolika néni. Azt mondja, hogy szomorú, ami történt, de sokat nem beszéltünk róla, nincs rá szükség. Már megtörtént, sajnos.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Az idős hölgy tegnap nem csak az unokájával beszélt, hanem testvérével, Saroltával is, valamint az egyik unokatestvére is felhívta. Éreztem, hogy baj lesz – mesélte az özvegy testvére, Sarolta, aki azt sem tudta magában tartani, szerinte mi vezetett a tragédiához. Haragszom Pistára… Korábban sokszor csúnyán bánt a fiával, talán azért is lett olyan az a gyerek, amilyen. Péternek nehéz gyerekkora volt…
Még pici volt, amikor a szülei elváltak, az apja pedig magával vitte. Jolika hosszú ideig nem is látta, azért ragaszkodik most hozzá ennyire, nem akarja még egyszer elveszíteni – mesélte nagyot sóhajtva a régi történetet Sarolta, aki azt is elmondta, hogy válásuk után újra összeházasodott a pár, s azóta együtt is éltek.
Én valahol elhiszem, hogy Péter önvédelemből tette, amit tett. Nagyon nem akart visszakerülni a börtönbe, ezért nem tett volna semmi olyat, amiért lecsukhatnák. Pedig nagy volt a baj, én már régen is mondtam, hogy adják el a házat és költözzenek külön Pétertől, de nem akartak, még a bírósági ügy után sem. Akkor felhívott Pista, és arra kért, hadd lakhasson nálam a fia, ha kiengedik házi őrizetbe, de nem mentem bele.
A környék lakói még mindig mécseseket gyújtanak az ország Lópici Gáspárjának háza előtt, de a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, Baricz Dezső is mindennap ott van az özvegy mellett, a helyi képviselő, Rózsahegyi Péter pedig maga is beállt dolgozni a romos ház rendbetételénél.
Blikk/Kiemelt fotó: Szilágyi Péter – Forrás: YouTube

