A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint szilveszter egész éjszaka járnak majd a metrók, a HÉV-ek és a nagykörúti villamosok, az éjszakai járatok pedig a megszokottnál sűrűbben indulnak.

Többen választják majd a tömegközlekedést

A BKK csütörtöki közleménye szerint a december 31-éről január 1-jére virradó éjszakán a várhatóan megnövekedő utasforgalom miatt valamennyi éjszakai autóbuszjárat jóval sűrűbben indul, továbbá egész éjjel közlekedik a 2-es és a 4-es metró, a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között (a Nagyvárad téren megállás nélkül áthalad), az M30-as állomáspótló autóbusz, illetve a 4-es és a 6-os villamos. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Minden vonalon közlekednek majd a vonatok

Hosszabbított üzemidővel jár a kisföldalatti, illetve – a MÁV-HÉV tájékoztatása szerint – minden HÉV-vonalon egész éjjel közlekednek a vonatok.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Újévkor is máshogy járnak majd a buszok

Január 1-jén, vasárnap a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi közlekedési rend szerint indulnak – írták. Január 2-ától 6-áig – a meghosszabbított téli szünet miatt – az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben – közölte a BKK.

Idén is be kell tartani a szabályokat szilveszterkor!

A petárda használatát, birtoklását és árusítását évekkel ezelőtt betiltották Magyarországon. Aki ezzel ellentétesen cselekszik, szabálysértést követ el. Akár 150 ezer forintos bírságot is kaphat, aki kockáztat.

Vannak megengedett pirotechnikai termékek

Bizonyos pirotechnikai termékeket egész évben legálisan meg lehet vásárolni idehaza. Ezek az 1. és 2. pirotechnikai osztályba sorolt tűzijátékok. Ezek olyan kisebb kaliberű termékek, amelyeknek csekély a hanghatása, nem robbannak olyan magasan, éppen ezért nem is olyan látványosak.

Erre vonatkozik a korlátozás

A 3. osztályba sorolt tűzijátékokat kizárólag december 28. és 31. között szabad megvásárolni. A felhasználásukra december 31-én 18:00 és január 1-jén 6:00 között van lehetőség, ehhez ráadásul engedélyt sem kell kérni.

Nem szabad elspájzolni a megmaradt termékeket

A 3. osztályba tartozó pirotechnikai termékek otthoni birtoklása sem megengedett. így ha megmarad ilyen tűzijáték, akkor azt öt napon belül vissza kell vinni a forgalmazónak. A forgalmazó köteles a visszavitt termékeket térítésmentesen visszavenni.

Vannak korhatárok is

Az első pirotechnikai osztályba tartozó termékeket már 14 évesek is megvásárolhatják és használhatják. A második kategóriásakat 16, míg a harmadik kategóriásakat 18 éves kortól lehet megvenni és felhasználni.

Érdemes óvatosnak lenni

A rendőrök figyelmeztetnek, hogy gyermekektől, tűzveszélyes anyagoktól távol kell tartani a pirotechnikai termékeket. Különösen azokban a lakásokban kell nagyon észnél lenni, ahol fával fűtenek. Egy kipattanó szikra is meggyújthatja a kanócot, aminek a következményei beláthatatlanok. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció/BKK