Szívátültetése esett át Fazekas Róbert, Európa bajnok diszkoszvető, számolt be róla az ugytudjuk! nevű portál.

Genetikai betegség

A lap azt írja a sportoló már régóta küszködött egy genetikai eredetű betegséggel. Az operáció után megszólalt maga a sportoló is, aki azt mondta: „A műtét jól sikerült, jól vagyok” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hónapok óta várt új szívre

Fazekas Róbert szíve egy genetikai eredetű betegség miatt már nagyon gyenge volt. A sportoló hónapok óta a Semmelweis Egyetem szív ambulanciáján feküdt új szervre várva. A héten külföldről kapott szívet, amit csütörtök este be is ültettek. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hosszú felépülés

Fazekasra most hosszú rehabilitáció vár, de a nehezén túl van.

Sportpályafutása

Kalapácsvetőként 1992-ben szerzett ifjúsági csb aranyérmet. 1993-ban az ifjúsági országos bajnokságon lett második, egy év múlva ifjúsági téli dobóbajnokságot nyert. 1994-ben a diszkoszvetők felnőtt bajnokságán lett bronzérmes. A lisszaboni ifjúsági világbajnokságon hatodik volt. Az ifjúsági világranglistán negyedik volt. 1995-ben felnőtt téli dobóbajnokságot nyert. A felnőttek között ismét harmadik volt a magyar bajnokságon. Ezt a helyezést szerezte meg 1997-ben is. A turkui utánpótlás Európa-bajnokságon hatodikként végzett. Egy évvel később diszkosszal magyar bajnok, kalapáccsal hatodik lett. A budapesti Eb-n a selejtezőből első helyen jutott tovább, a döntőben negyedik lett. Az évet a világranglistán a 12. helyen zárta 66,61 méteres dobással, írja a Wikipédia.

1999

Az 1999-es téli dobóbajnokságon és az ob-n egyaránt második volt. A sevillai vb-ről tizenegyedikként tért haza. A világranglistán 21. volt. 2000-ben az olimpiai kiküldetési szintet teljesítő négy magyar atléta (Fazekas Róbert, Kővágó Zoltán, Máté Gábor, Varga Roland) egy négy versenyes hazai válogatón vett részt (Budapest bajnokság, junior csb, Budapesti permit-verseny, ob). Fazekas három verseny után kivívta az indulás jogát. Az ob-n megszerezte a bajnoki címet. Az olimpiai selejtezőben egy érvényes kísérlete volt, amely nem volt elegendő a fináléba jutáshoz.

Országos csúcs

A 2001-es edmontoni vb-n nem jutott a döntőbe. A világranglistán hatodik volt 68,91 méterrel. 2002 májusában országos csúcsot dobott (69,71 m) A szezonban győzelmet aratott Dohában, Tartuban, Sevillában, Madridban, Rethímnóban, Zürichben, San Sebastianban, Nyitrán, a világ kupán az Európa-válogatott tagjaként és a debreceni ob-n. Júliusban újabb magyar rekordot ért el (71,70). A müncheni Eb-n első helyezett lett. A világranglistán a magyar csúccsal első helyen végzett. Ebben az évben jelölt volt az IAAF év atlétája szavazáson. Track and Field News atlétikai szaklap éves listáján a negyedik helyre tette. Az év magyar sportolója szavazáson második volt.

Az athéni olimpia

Az athéni olimpián a versenyben első lett, de a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát és elhagyta az ellenőrzés helyszínét. A doppingvétség (elégtelen mintaadás) miatt kizárták a versenyből. A Magyar Atlétikai Szövetség szeptemberben, első fokon 2 évre tiltotta el Fazekast, aki a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult az üggyel kapcsolatban. Novemberben az MASZ 1 évre csökkentette az elsőfokú ítéletét. 2005 márciusában a nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította Fazekas Róbert fellebbezését. Áprilisban a MASZ elnöksége ismét két évre emelte Fazekas eltiltását. 2005 augusztusában bejelentette, hogy eltiltásának lejárta után folytatja sportolói pályafutását.

Pozitív doppingminta

2012 júliusában pozitív doppingmintát produkált, amikor szervezetében sztanozololt mutattak ki. Bár hivatalosan nem nevezték meg, de kikerült az olimpiai csapatból. Egy hét múlva, a B-próba elvégzése után Fazekas elismerte, hogy az ő doppingtesztje hozott pozitív eredményt. Első fokon nyolc évre tiltották el. Később kimutatták, hogy a Fazekas által használt táplálékkiegészítő tartalmazott sztanozolt. Októberben, a másodfokú ítéletben hat évre csökkentették az eltiltást. 2013-ban a táplálékkiegészítőt gyártó céget beperelte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fazekas Róbert – Forrás: Digi Sport