Szívszórító üzenetet érkezett nemrégiben szerkesztőségünk postafiókjába. Az üzenetben egy rendőr számára kérnek segítséget a kollégái, aki elképesztően nehéz helyzetbe került, ugyanis meghalt a párja, így most egyedül maradt három gyermekkel.

Három gyermek maradt félárván

„Szeretném a segítségeteket kérni! Az élet úgy hozta, hogy egy kedves barátunk, 16.kerületi rendőr kollégánk olyan élethelyzetbe került, amibe senki sem szeretne belegondolni, sem a részese lenni. Luczó Béla barátunk élettársa Lukács Melinda három gyermeket hátra hagyva hosszan tartó betegség következtében 2022.06.29-én távozott közülünk.” – áll az üzenetben, amely így folytatódik:

Melinda mindössze 33 éves volt

„Melindának mindössze 33 év adatott meg az életben.Béla barátunkra jelenleg egy nagyon nehéz feladat vár. Jelenleg minden helyzetben egy személyben kell helyt állnia. Munkahely, tanulás a gyermekekkel, lelki támaszt nyújtva az előttük álló nehézségek végett. Jelenleg és immár 10 éve a 16.kerültben élnek.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az apa rendőrként dolgozik

„Béla munkáját tekintve a 16. kerületért és az ott élőkért teszi mindennapi teendőjét. Béláék albérletben laknak, a tulajdonostól sok segítséget kaptak ebben a nehéz helyzetben.”

Gyűjtést szerveznek

„Neki és három gyermeke részére szervezünk gyűjtést az alábbi számlaszámon, melyben segítséget nyújt Hetyei András barátunk. Amennyiben bárkinek lehetősége nyílik és módjában áll az alábbi számlaszámra utalva, – közlemény rovatban Luczó Béla nevét feltüntetve – segítséget nyújthat, amit előre is nagyon köszönünk a család és a barátok nevében.” – zárulnak a megrázó sorok.

Erre a számlaszámra lehet utalni:

Név: Hetyei András József Számlaszám:10102237-43541200-01005009 IBAN:HU80101022374354120001005009 SWIFT: BUDAHUHB Közlemény: Luczó Béla

Megszólalt az édesapa

A posztot egyébként a Zsaruellátó Facebook oldalán is megosztották, az eredeti bejegyzéshez pedig az özvegyen maradt édesapa is hozzászólt. „Sziasztok! Nem tudom mit mondhatnék, mert teljesen összetörtem..”

Ez is érdekelhet:

Kétségbeesetten tárcsázta a mentőket a budapesti édesanya: 6 hónapos kislánya nem lélegzett, heroikus küzdelem során élesztették újra a picit

A gyerekek még nem fogták fel

A gyerekek még picik nem is igazán fogták fel.. Nagyon szépen köszönöm a segítséget a családom, és a magam nevében!! Nagyon jól esik, hogy gondoltok ránk!! Ti, a családunk lettetek ismeretlenül is!! Mégegyszer nagyon szépen köszönjük!! Dzseni, Csenge, Gergő, és én..” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció