Négy magyar állampolgár is életét vesztette a határon túlon, a szlovákiai Ábelfalva mellett egy autó halálra gázolt két magyar kerékpárost, a románai Hátszeg közelében pedig két motoros meghalt, egy harmadik pedig súlyosan megsérült.
Előzött
Súlyos közúti baleset történt a Hunyad megyei Hátszeg közelében, amikor egy autó előzés közben belehajtott az ellenkező irányból érkező motorosok csoportjába. Közülük ketten meghaltak, egy harmadikat súlyos állapotban vittek kórházba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Súlyos baleset
A tragédiáról a Transtelex számolt be, ahogy írják, a hátszegi rendőrség 14.45-kor kapott értesítést arról, hogy sérültek és halottak vannak egy súlyos közúti baleset helyszínén.
Ketten azonnal meghaltak
Az első vizsgálatok alapján az ütközést okozó sofőr Karánsebes irányából tartott Hátszeg felé, éppen egy autócsoportot előzött, amikor belecsapódott az ellenkező irányból haladó hatfős motoros csapatba. A motorosok mind magyar állampolgárok voltak, ketten a helyszínen meghaltak, harmadikuk állapota súlyos.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Eljárás indult
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés bűntette miatt indított eljárást az 56 éves petrozsényi lakosú sofőr ellen.
Teljesen lezárták az utat
Ahogy a lap írja, a sajtóbejelentés időpontjában a forgalom mindkét irányban teljesen le van zárva, alternatív útvonal nincs.
Szlovákiai baleset
Nem ez volt az egyetlen halálos közúti baleset a környező országokban, amelyben magyarok is érintettek voltak: Szlovákiában két biciklist gázoltak halálra délután.
Bicikliseket gázolt el
Két magyar állampolgár halt meg egy közúti balesetben a szlovákiai Ábelfalván – írja az Új Szó. A Hyundai Santa Fe 34 éves sofőrje vasárnap délután egy 41 és egy 53 éves biciklist gázolt el a Losonci járásban található településen.
Mentőhelikopter a helyszínen
A Topky.sk információi szerint a helyszínre mentőhelikopter is érkezett, ám a két bringás a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit jelenleg is vizsgálják.
Kisvárdai gázolás
Ahogy írtunk róla, részegen, padlógázzal tolatva ütött el egy 8 éves gyereket és egy asszonyt egy fiatal, majd leparkolt és egyszerűen elsétált Kisvárdán.
Többször átment rajta
Megláttuk, hogy elkezdett tolatni egy autó, nagyon hangosan. Annyira emlékszem, hogy elütött és többször is átment rajtam – mesélte édesanyjának a kórházi ágyán a történteket az elgázolt 8 éves Attila. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: szlovákiai baleset