Nem csak az orvosokat, a betegeket is megviseli, hogy a legnagyobb melegben mondta fel a szolgálatot a Honvédkórház műtőblokkjának klímarendszere. A történtek miatt operációkat kellett áttervezni. Egy nő, akinek az édesanyját az intenzív osztályon ápolják, egy ventilátort vitt a kórházba, hogy valamivel elviselhetőbbé tegye a benti napokat hozzátartozója számára.

Forróság a műtőben

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a napokban, hogy a múlt hét elején hibásodott meg a klímaberendezés, amelynek következtében nem biztosítható a megfelelő minőségű levegő, hőmérséklet és páratartalom a műtőben, ezért a Honvédkórház vezetése azonnali bezárás és soron kívüli karbantartás mellett döntött. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezeket a műtéteket mondták le

A Podmaniczky utcai telephelyen egyebek mellett sebészet, gasztroenterológia, belgyógyászat, szülészet, intenzív és koraszülött intenzív osztály is üzemel, azaz ezen ellátásokat is érintette a műtők leállása.

Átütemezték a műtéteket

„A fellépő hiba következtében az tervezett műtéteket kellett áttervezni az 1-es, illetve 2-es telephelyen megosztva, az akut eseteket más műtőkbe áthelyezve végezték a szakemberek. Emiatt nem kellett bezárni osztályt” – írták.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ventilátort vittek a kórházba

Egy nő, akinek az édesanyját az említett osztályon ápolják, arról számolt be, hogy a múl hét kedd óta nem működik a klíma a Honvédkórház intenzív osztályán. Miután az édesanyja nagyon rosszul viselte a meleget, a nő végül bevitt egy ventilátort, hogy kissé elviselhetőbbé tegye a benti napokat.

Kiszervezett üzemeltetés

A Független Egészségügyi szakszervezet véleménye szerint a gondot az is okozza, hogy július elejétől a fővárosi kórházak üzemeltetési munkálatait kiszervezték.

Régi probléma

A kórházak műtőinek megfelelő minőségű levegővel való ellátása régóta nagy kihívása a hazai ellátórendszernek: például az ország legpatinásabb egészségügyi intézményében, a Semmelweis Egyetem több műtőjében 2019 nyarán közel 40 Celsius-fokban voltak kénytelenek operálni az orvosok, mert nem működött a klímaberendezés.

Volt, ahol fejlesztettek

A problémát néhány mobil klíma beüzemelésével próbálták orvosolni, ám ezek a berendezések a fertőző levegő melegágyának tekinthetők, azaz csak rontottak a helyzeten. A Semmelweis Egyetemen végül egy évvel később, 2020 nyarára készült el az új, kívánalmaknak megfelelő klímarendszer.

Azonnali karbantartás

Az tehát, hogy a Honvédkórház inkább a műtétek leállítása és azonnali karbantartás mellett döntött, a korábban látott – sem beteget, sem szakszemélyzetet nem kímélő – gyakorlathoz képest mindenképp előrelépés.

Elavult rendszerek

2019-ben az Állami Egészségügyi Ellátóközpont felmérte a kórházak, műtők klímával való ellátottságát. Ebből kiderül, hogy az intézmények 92 százaléka rendelkezik ugyan klímaberendezéssel, ám több mint 40 milliárd forintot kellene ezekre fordítani, mivel elavultak. Gulyás Gergely kancelláriaminisztert 2021-ben semmilyen érdemi magyarázattal nem tudott szolgálni, a műtők klímaberendezéseinek átfogó felújításáról pedig azóta sem tudni.

Rossz helyzetben az egészségügy

A kórházak tragikus finanszírozási helyzetéről viszont árulkodik, hogy adósságállományuk korábban nem látott szintre nőtt, május végére elérte a 75 milliárd forintot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a Honvédkórház.