Úgy tűnik, át kell írni a HÉV üzemeltetési szabályait, hogy ne kelljen kivonni a forgalomból az öreg járműveket. A motorvonat-állomány jelentős része ugyanis közeledik a 60 éves korhoz, ameddig eredetileg használni lehetett volna. Néhány hete a kormány számos fejlesztést törölt, ezek között van a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli HÉV-vonal fejlesztése is
Nem csak az életkoron múlik
A HÉV motorvonatainak 23 százaléka idősebb 50 évesnél, és ugyan a most érvényes biztonsági protokoll szerint „csak” 60 éves korukig használhatják ezeket. Elképzelhető, hogy felülvizsgálhatják a szabályt és 60 évnél idősebb járműveket is forgalomba engednek. A MÁV-HÉV Zrt. szerint a biztonságos üzemeltetés „nem pusztán az életkoron múlik”. A technológiai előírások ugyanis szigorúak és a vasúti járművek biztonságosan üzemeltethetők. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A járműbeszerzés lenne az optimális megoldás
A társaság szerint az utazóközönség számára a legoptimálisabb megoldást természetesen az új járműbeszerzés jelenti, amelynek mielőbbi megvalósulásán a MÁV-VOLÁN csoport és az ÉKM szakemberei folyamatosan dolgoznak.
Hirdetés
Egyelőre még nincs zavar
Lapinformációk szerint a meglévő 100 kocsiból most csak három öreg jármű van félreállítva, de ez nem okoz zavart, mert 79-nek kell futnia ahhoz, hogy a menetrendet tudják tartani. A járművek közül kettő jövőre éri el a 60 éves kort, további öt 2026-ig. Baj utána lehet: 1971-ben 16, 1975 és 1979 között pedig 46 motorvonat érkezett az NDK-ból, ezeknek a javítására is szükség lesz.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Németh Szilárd megújulást ígért
„A csepeli HÉV teljesen megújul 2024-2025-re. A sínek és az infrastruktúra mellett újra cserélik az utastájékoztatási rendszert és az 1964 óta futó szerelvényeket” – ígérte Németh Szilárd rezsibiztos, korábbi csepeli polgármester három évvel ezelőtt. Mint mondta: „a HÉV az a köldökzsinór, ami összeköti Csepelt a belvárossal”.
Sok volt a kellemetlenség
A köldökzsinór hiányát az atlétikai stadion építésekor közelről is megtapasztalták a csepeliek. A naponta 40 ezer utast szállító H7-es HÉV vonalán csaknem egy évig vágányzár volt a Kvassay híd felújítása és az atlétikai stadion építése miatt. Az utasokat pótlóbuszokkal szállították, ami sok kellemetlenséggel járt.
Lázár János mondatai
Tavaly novemberben Lázár János közlekedési miniszter azt mondta, hogy a „HÉV- fejlesztés nem került leállításra”, sőt „prioritást kapott”, a „fejlesztések 2023-ban indulnak”. Alig ért véget az atlétikai világbajnokság, megjelent egy kormányrendelet, amelyben számos fejlesztést töröltek a „rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében”. Ezek között van a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli HÉV-vonal fejlesztése is – írja a Népszava.
Elmaradt a posztolás
Németh ezúttal nem posztolt semmit, Borbély Lénárd, a Fideszből nemrégiben kizárt csepeli polgármester közösségi oldalán mutatta be Lázár Jánosnak írt levelét, amelyben személyes konzultációt kért a kormányrendelet miatt, amely „hátrányosan érinti Csepel jövőjét”.
Az Aquincum megállónál történt
A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a közelmúltban, hogy a H5-ös HÉV-en, az Aquincum megállónál megijedtek az utasok. Füstölni kezdett ugyanis az egyik motorkocsi. A HÉV utasai gyorsan elhagyták a szerelvényt, senki nem sérült meg. Később kiderült: az egyik motorkocsi füstölt, ám lánggal égés nem történt. A tűzoltók átvizsgálták a szerelvényt, de nem kellett végül beavatkozniuk.
Kérdéses, mi okozta a problémát
A MÁV közleményéből kiderül, hogy a kollégáik elsőre nem tudják megmondani, miért következett be a meghibásodás. Ilyenkor az utasok védelme érdekében kiürítik a szerelvényt a protokoll szerint, majd értesítik a Katasztrófavédelmet. Így ha netán mégis tűz keletkezne, akkor meg lehet előzni azt, hogy bárki megsérüljön vagy hogy pánik törjön ki. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció